Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-06-29

33/-19- faTrr ralppsl ■'' ": bhhhp Tamás elvtárs;. Ami azt illeti, hogy későn történt a fegyelmi, az a lényegen nem változtat, előfordul ilyesmi. Az a fontos, hogy milyen körülmények között történt. Arról van szó, hogy nevezettek szervezett akció ke­retében is visszanyúltak a vállalathoz. Ez henzre vonatkozik elsősor­ban* Igyekezett elcsalogatni az embereket, támadta Kovács elvtarsat ahol csak tudta, igyekezett lejáratni úgyis mint igazgatót, úgyis mint V.B. tagot. Már csak ezért is megérdemli a fegyelmit. Az egész magatartása Kovács elvtárssal szemben érthetetlen gyűlölettel van teli, a fegyelmi bizottság előtt is teljesen pártszerütlenül, le­­becsmérlőleg viselkedett. Az előző V.B. ülésen lerögzítették, hogy a pártszervezet taggyűlésé­re Maros elvtársnő kimegy és szóban tájékoztatja a tagságot az ügy­gyei kapcsolatban. Hogy az érdekeltek utána fellebbeznek a Budapes­ti Pártbizottság felé, az már az ő dolguk. Fekete elvtárs: nem érti Ketler elvtárs álláspontját. Eléggé ob­jektiven megvizsgálták az ügyet. IvIaros elvtársnő a taggyűlésen szóban elmondja Kovács elvtárs hibáit is, visszautasítja a ragal­­ré ma kát. Ketler elvtárs Fenntartja álláspontját és azt javasolja, hogy a V.b. törölje a fegyelmi határozatot. Emellett Kovács elvtársat bírálják meg, hogy a jövőben jobban tartsa kézben az ügyeket. Ismétli, hogy a fegyelmi határozat indokolása nem megalapozott, javaslatát kovács elvtárs érdekében teszi, mert ha igy zárják le az ügyet, az csak neki árt­hat. i Csehikná elvtársnő.: Vagy igazak a bejelntések Kovács elvtárssal szemben, vagy nem; ezt„„ tisztázni kell. felelős vezető. Ha hibát követett el, vonjak felelős­ségre, ha nem - akkor azokat kell elmarasztalni, akik rágalmazták. Add®' nem is kellene ezeknek az embereknek az ügyét lezárni. Ha pe­te dig állításaik valótlansága tisztázott, akkor még azért is felelős­ségre kell vonni őket. Kovács elvtárs: kéri, hogy ügyét a Végrehajtó Bizottság tegye át a Budapesti Pártbizottsághoz. Borsos elvtárs: ezek szerint nincs kivizsgálva Kovács elvtárs ügye? Tamás elvtárs: ki van vizsgálva. Borsos elvtárs: ha ki van vizsgálva az ügy, akkor a Végrehajtó Bi­zottság zárja le az ügyet. Mészáros elvtárs: Meg kell ezt gondolni, mert nézete szerint is az indokolásból nem„ tűnik ki valójában a fegyelmi háttere. Kovács elvtárs maga is nehéz helyzetbe hozza a Végrehajtó Bizottságot. Azt mondja, komoly vissza­éléseket követtek el ezek az emberek, tudott ezekről, elismeri, hogy elnéző volt velük szemben, azután pedig azt mondja, hogy nem volt konkrétum, ami alapján gazdasági fegyelmit lehetett volna adni. Maros elvtársnő: lezárja a vitát és határozati javaslatot terjeszt elő . ........ ' .....—■■■■—IW i

Next

/
Thumbnails
Contents