Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-03-23

| j; • . ■ re I Vezetőségi ülés, aktiva értekezlet, pártcsoport értekezlet, stb* napirendjére tűzték, nfcknterveikben foglalkoztak vele. A minisztérium vezetői q tárcaközvetlon szervezetekkel több­szörösen megtárgyalták a határozatot, intézkedési terveket dolgoztattak ki. Másrészt resztvettek minden megyei kereske­delmi aktiva értekezleten, hogy ott közvetlenül is fölhívják a figyelmet a határozat Jelentőségére és az abbéi adédd fel­adatokra. . ■ A határozat úgy a párttagok, mint a pártonkivüli dolgozók örömmel fogadták, s a kereskedelem jelentőségének elismeré­sét, a becsületesen dolgozó kereskedelmi alkalmazottak meg­­becsülését, valamint az ellátás jelentőségének mint az ölet­­$■ szinvonal egy fő tényezőjének megfelelő helyre állítását látták benne. • • ;| * 'ÜK' Maga az a tény, hogy a megyei pártbizottságok az ellátás és a határozatban felvetett többi kérdést végrehajtó bizott­sági ülésen napirendre tűzték nagy lendületet es sok esetben konkrét segitséget jelentett a kereskedelmi munka megjavítá­sához. Azóta egy sor kérdésben jelentős fejlődés tapasztal­ható, bár az áruellátás körülményei bizonyos értelemben a határozat meghozatalának időpontjáhpz képest negative is változtak./pl: jelenleg a kereskedelem egyes áruféleségek- W ben jelentősen kisebb készletekkel rendelkezik, mint 19.^9— ben rendelkezett pl: pamut, gyapjú, méteráru és ezért jobban ki van szolgáltatva az egyes ipari vállalatok sokszor szük­­■ látókörű, az ellátás színvonalát csökkentő tevékenységgel j | :' ; ‘ ' . • : • szemben./ A határozat végrehajtásáról pontonként az alábbiakban szá­molok be: 1./ Intézkedéseket kellett tenni, hogy a kereskedelem befő- 1 lyása a termelésre tovább növekedjen. |? 7 |0<nttBiMnM«(«iliMkKUMWWiPn- 2 - i H hmiííiéííít ii-1

Next

/
Thumbnails
Contents