Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-02-10

I ■ * ' I ■ Júv ' / cf támogatásával 2 éves idegennyelvü levelezőképző iskolát szervez­tünk. Az iskola 1957-végén indult be 7o fővel. Elsőizben 1959. júniusában 65-en végeztek. Ebből 2 felsőfokú nyelvvizsgát tett: 15 ? egy felső, egy középfokút: 24, kettő középfokút szintén 24-en tettek. Mindössze két fő nem felelt meg a követelményeknek. Elő­reláthatólag 196o-ban 77 és 1961-ben 81. fő fogja elvégezni az is­kolát. Véleményünk szerint ezzel biztosítani tudjuk az utánpót~„ lást nemcsak számszerűen, hanem minőségileg is, mivel a hallgatók komoly szakmai képzést is kapnak. Az elért eredmények azt bizo­nyítják, hogy az iskola megfelel a cél-kitüzésnek. A tanulók havi , 7o Ft tandíjat fizetnek, igy a tanfolyam úgyszólván nem kíván semmi anyagi támogatást. ■ v. e./ A Közgazdasági Egyetem a Politikai Bizottság határozatának megfe­lelően az 1958-5'j-es tanévből kezdve felemelte a Külkereskedelmi Szak hallgatóinak létszámát az eddigi 3o-35 főről 7o-75 főre. Ezek 60 %-a munkás-származásit. te f./ A-külkereskedelem adminisztratív káderutánpótlása ás a Közgazda­­sági Egyetem Külker*Szakára jobb nyelvi előképzettség biztosítása érdekében a Művelődésügyi Minisztériummal karöltve a Közgazdasági Technikum 4 osztályában nyelvi tagozatot állítottunk fel, ahol kb. 16o tanuló felemelt óraszámban tanulja a 4 főnyelvet, ezen­kívül „a szaktárgyak összeállításánál is arra törekedtünk, hogy az oktatás megfelelő alapot nyújtson a külkereskedelmi pályára, il­letve a Közgazdasági Egyetemen való továbbtanuláshoz. 3./ A Minisztertanács 66-os számú törvényerejű rendelete alapján a Személyügyi Titkárság 196o . január 1.-ig felülvizsgált a hatás­körébe tartozó 175o főből 950 főt, ebből elutasított 45 főt. Az elutasított 45 főből eltávolitva 14, alacsonyabb munkakörbe 9, nyugdíjazva 2, mentesítve 3,„ függőben lévő szemlyek „száma 17 • A rendelet végrehajtása során találkoztunk ellenállással, hamis te. szakember imádattal, mellőzve a politikai megbízhatóságot. Pedig ismeretes, hogy az ellenforradalom alatt és utána kb. 680 fő disszidált az egész apparátusból, közöttük nagynevű szakemberek "sztárok", akik nélkül a külkereskedelmet egyesek el sem tudták képzelni. Az azóta eltelt idő, a külkereskedelem eredményei bebi­zonyították, hogy nincsnek nélkülözhetetlen szakemberek. A függő ügyek végleges rendezése mögött is részben ilyen nélkülözhetetlen szakemberek kérdése van /Korán, Tömöry, Márkus, Hauser, Zádor stb/ A külkereskedelmi apparátusban egyik alapvető követelmény az utaztathat óság kérdése. Ezért, ha valakitől nyomós indokok alap­ján a BMszervek megvonják az útlevelet, az illetőt eltanácsoljuk az apparátus területéről. Annak érdekében, hogy megjavítsuk az apparátus összetételét, az újonnan bekerülők felvételét „időlegesen engedélyezéshez kötöttük és csak a Személyzeti Főosztály engedélye alapján lehet érdemi munkakörbe uj munkaerőket alkalmazni. Ezzel a módsze„rrel azt is igyekeztünk megakadályózni, hogy az egyik vállalattól eltávolított egyén a másik vállalatnál felvételt nyerhessen. Véleményünk sze­rint az apparátus megtisztítása még nem befejezett tény, azt ala­pos, rendszeres gondossággal tovább kell folytatni. v. Y5~~ j L..__________________________________________:_____________________ / /

Next

/
Thumbnails
Contents