Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-12-14

Ez a Politikai Gazdaságtan! Tanszéknek is a problémája. De maga az a tény, hogy egy tanszéken ilyen egyenetlenkedósek vannak, meg le­het állapítani abbéi, hogy bizony máshol is elterjed. Ugyanez áll a Filozófiai Tanszékre is. A leválasztással kapcsolatban lévő álláspont létrejött, amely későbbi időpontra van elhalasztva. A Politikai Gaz­daságtan! Tanszék mindent megtett a leválasztásra. A további fejlesztés végrehajtható, hogy bizonyos időleges vagy vég­leges oktatói csere valósuljon meg. Gyakorlati munkára kell helyez - ni azokat, akik soha nem vettek részt gyakorlati munkában. Pölöskei elvtárs említette a liberalizmust, bizonyos mértékben sze - retnók válaszolni Vass elvtárs kérdésére is. A liberalizmus abban áll, hogy két évvel ezelőtt is, most is laza a y fegyelem. Ellentét van a pártvezetősóg ós közöttem. A pártvezető ség­nek az az álláspontja, hogy nem szabad a hallgatók vizsgahalasztás! kéréséhez hozzájárulni. A minisztériumnak az ösztöndíjra vonatkozó határozata jobb felhasználásával lehet megszilárdítani a fegyelmet. Aki halasztott időpontban vizsgázik eredményesen, az megkapja az ösz­töndíjat vagy a szociális segélyt. Ennélfogva nagyon sok azoknak a száma, akik élnek a halasztási lehetőséggel. A tanulók legnagyobb ré­sze azonban a rendes időszak mellett volt. A Jogi Kar vonatkozásában másképp értékelendő mint máshol. Nálunk 62 %-ban munkás vagy paraszt származású hallgató van. Ezek között ott vannak azok, akik a felvé­teli vizsgán nem érték el a magasabb pont számhoz vezető eredményt. » y Egy-kót^l^^i^etemi hallgatás után fel fognak fejlődni. Szooiális körülményeikeí'Yís,a másik 38 %-kal szemben, hátrányosabb helyzetben vannak. Ebben az esetben a vizsgahalasztás áll. Amennyiben nem adnánk ilyen halasztást, felkészülnének a megadott időre. Ma a Jogi Karon egyetlen olyan hallgató van, aki nem tett eleget a halasztás ellené­re sem, ez osztályt fog ismételni. Az egyetemi rektori tanácsnak 4 olyan határozata van, hogy az ösztöndij rendszernek ezen a fajtáján bizonyos elv fenntartásával módosítson. Az elvi alapja ennek a miniszteri utasításnak helyes, csak a testhez illesztése szükségesnek mutatkozik. Jelentős mértékben összefügg a felvételekkel az óralátogatások fegyelme is. Ez állandó probléma. Ezek az emberek igazolt módszerekkel a vizsga időszakot megelőzően maradnak távol a tanulástól, hogy tanuljanak. Ezen változtatni kell, de ez nem lehetséges minden felvételnek a végén egy aktussal. Ezt politikai kérdésként kell kezelni. ; -1? -i "

Next

/
Thumbnails
Contents