Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1959-05-20

. • £10 n. Az 1959. évi egyetemi.felvételekkel kapcsolatos további xeladatok 1./ Az EME bárom kara izoláltabb, kevesebb szakmai szállal kapcsoló­dik egymáshoz, mint pl. a Műszaki Egyetem, a Közgazdasági Egyetem, vagy az Orvostudományi Egyetem karai, ezért a felvételi munkának is differenciáltabbnak kell lennie, mint más egyetemeken s ebből szükségszerűen következik, hogy a pártszervezeteknek is önállóbban kell dolgozni ok. Ennek ellenére szükséges,, hogy a Pártbizottság irányítsa a karokon a felvételi munkát. /Biztosítsa a felvetőire vonatkozó párthatározat pontos végrehajtását s az egyes karok dó, hasznosítható tapasztalatait' e téren is általánosítsa, érvényesítse az egész egyetemen. Ezért a Pártbizottság egyetemi felvételi bi­te zottságöt hozott létre, amelynek vezetője Seres Imre, tagjai Krausz Imre és Galántai József. A bizottság már összeült s ponto­san rögzítette feladatait. ♦ 2./ Fontos feladat az, hogy az előkészítőkön résztvevők szakmai, poli­tikai értékével ismerkedjenek meg a pártszervezetek. Ezt azért is szükséges megtenni, mert a Jogi Karra jelentkezettek szakmai okta­tását a bölcsész kari tanárok végzik a TTK által szervezett elő­készítőket pedig a gyakorló iskolák tanárai vezetik. 3./ A Pártbizottság'a felvételi vizsgál: sikere szempontjából hasznos­­te nak tartja, hogy a bizottságokban pártfelelősök dolgozzanak s ezek eredményes' munkájához szükséges, hogy a felvételi anyagok beérkezése után a pártszervezetek, dékánok, tanulmányi osztályok gyorsan jelöljék ki a bizottságokat és végezzék el a jelentkezők . beosztását, így a pártfolelős már a felvételi vizsgák megkezdése előtt hetekkel tudjál:, hogy kil: kerülnek bizottságuk ele s van idejük azokról tájékozódni. 4./ Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyetemünkön belül -szükség esetén átcsoportosításokat hajthatunk végre. Erre nemcsal: a Pártbi­zottság felvételi bizottságánál:, hanem a karol: pártszervezeteinek is ki kell terjednie a figyelmének. /Pl. ka orosz-szakra túl sol: a politikai és osztályhelyzet szempontjából jó, egyetemre való jelentkező, de kevés a férőhely itt, közülük néhányat más szakok- . ra lehet közben irányítani./ te á Af 3G 1 — « -1 —­­­. 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents