Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1959-02-11

-6- o n (| 4.1 W ,1 ' igyekszem őt rávezetni a párt útjára,és akkor egyik reggel kéri a tj. felvételi lapot, rá egy pár órával pedig jön, hogy órabér rendezés van, álljak ki mellette, hogy megkapja a 12 forintot. Itt is hosszú hetek mun­kája van ebben az emberben és a végén az érdek hozta volna közel a belé­péshez. Ez a már elvtelen udvarlásnak nevezhető közeledés a szakmunkások felé elvonja az erőnket a többi becsületes rétegek felől. A pártépités terén a pártmunkával való ellátás a nehézség. Mi ugyan rá­jöttünk" hogy a termelés vonalán adunk pártmegbizatást, a pártonkivüliek­­kel beszélgetni olyan területen ahol nehezen megy a munka. Ha ezt megértetjük a pártszervezetekkel, akkor ez egy döntő láncszem lesz az emberekkel való foglalkozás terén. A határidők betartása nagyon fontos és nem jó ha egy anyag hónapokig benn van a kerületnél, mert ez egy másik oldalon is megmutatkozik, a tagdij összejön és a kisebb fizetésű embereknél problémát okoz. Krajcsir József elvtára: A tervszerűség azt hiszem a beütemezésnél kez­dődik. Jelenleg az a helyzet, hogy soha nem a pártszervezet az aki kinézi magának a jövendő párttagot, hanem ha valaki jelentkezik hogy be akar lép­ni a zzal foglalkoznak. Ha azt kérdezzük hogyan volna helyes, akkor arra az időre kell gondolnunk amikor az illegális időkben 1-2 év volt általá­­van az idő amikor az ember az elvégzett munkájával bebizonyította hogy ér­­/^demes a párttagságra és akkor megkérdezték hogy akar-e belépni a pártba. Mi nem foglalkozunk ilyen szempontból az emberekkel. Pedig különösen most az ellenforradalom után nagy mozgás van és az emberek a legújabb munka­helyükön igyekeznek a pártba beférkőzni. Számtalan példa van arra, hogy 1-1 tagjelölttel 5-6-szor kell foglalkozni, mert az alapszerv nem eléggé készítette elő a felvételt és mi is úgy vagyunk hogy^nem szeretjük a javas­latunkat visszakapni és ezért igyekszünk jobban megnézni. Jó volna azért itt is egységes álláspontot álfoglalni, miért mondom ezt? Eddig azt mondtuk, hogy volt katonatiszteket nem kell felvenni és most a Budapesti P.B. előadásán ebben megingattak. A másik amiről itt szó van, Néhány szervezetnél kinn voltunk és párton­­kívüli csoportokkal beszélgettünk és igen szomorú tapasztalataink voltak. Pontosan ezekkel az emberekkel nem foglalkozik a pártszervezet, különösen ha nőkről van szó. Volt MDP. tagok elmondták, hogy a pártszervezet annyira lenézi őket, hogy nem mernek jelentkezni és különösen igy van ez fizikai területen. A 4o-5o év körüliek zöme volt MDP.tag és azt hiszem ez nem baj, Un ezek az emberek eddig utitársaink voltak, hogy csak most ébredtek fel, azért ezeket az embereket nem szabad eltaszitani. A restancia nekünk sem egy jó dolog, de egyes anyagokkal nagyon sok tenni­való van, pld. nagyon sok volt kizárt jelentkezik. Ez az ember azt mond nekem amit akar, kénytelenek vagyunk utána érdeklődni esetleg több válla­latnál is. Itt azután rendszerint kiderül hogy az anyag elégett, kényte­lenek vagyunk meghallgatni több embert és ha az egyik véletlenül a harago­sa a másik barátja a vélemény ellentétes és akkor a kettő között már én is vacmllálok. Szerintem inkább lassabban menjen ez a munka de alaposabban, semmint felületesen döntsünk egy-egy ember ügyében. Vas Z.Péter elvtárs: a jelentés szerintem nagyon jó, sok olyan okos dolgot fogalmaz meg, amire nem is gondol az ember. Nagyon sokat javultak azok a jáva.slatok általában, amelyek az utóbbi időben kerültek ide. A tagfelvétel és a tagjelöltfelvétel között valóban a hangsúly talán az utóbbin van, valahogy úgy néz ki, hogy a tagjelölt már belül van a párton, már csak a 6 hónap próbaidőről van szó. Másképpen ezek általában volt MDP.tagok aki­ket csak azért vesznek fel tagjelöltnek, mert tagnak nem vehetők fel azon­nal. Általában a pártszervezetek szeretnek biztosra menni, nem kísérletez­nek esetleges visszautasítással, igy a tagjelölti próbaidő a gyakorlatban nem érvényesül. Egy-egy anyag feldolgozása általában 2 hónap, kivételesen három hónap. Az a szemlélet elvtársak, hogy én ezt munkatársnak nem adhatom ki, - nem tart­ható. Nem lehet 3o anyagot adni egy embernek, mert elképzelhetetlen ennek az elkészítése egyedül. H 8 l' " " ' ” ~ ' " ‘ * .V, / I

Next

/
Thumbnails
Contents