Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1959-12-09

Jelenleg a helyzet olyan, hogy párttitkárt találni, aki elfogadható objektivitás szempontjábél,nem lehet* Javaslatunk vagylagos: vagy kívülről hozott titkárral megoldani, vagy pedig központi pártszervezőnek a kiküldésével, aki 1 év múltán jelentést adna, hogy mi a helyzet. I Ugyanakkor most tapasztalható minden részről elkenési tendencia, mindenki akarja menteni saját prestisét,Ugy van meghatározva mindkét fél részéről, hogy kinek a kezében van a pártszervezet a minisztérium Ehhez még hozzájárul az is, hogy vannak olyan dolgok, amelyek még nyomják az embereket, pld. 1957 elején közgazdasági osztályt szervez­tek, melynek gyakorlati munkája nem volt. Az ellenforradalom alatt komprommitált személyeknek szolgált ez átmentő kötelet. Ezek nem se­gítik elő, hogy az emberek józanul gondolkodjanak és ebből vad dol­gok alakulnak ki. Végleges jelentős a héten fog elkészülni. Javaslatunk, hogy Sándor, Friss^ és Hantos elvtársakkal közösen elbeszélgetünk ezekkel az elv­ismertetésére vonatkozólag még nem tudjuk, hogy mi lenne a jé, a PB tagoknak, vagy az egész tagsággal ismertessük-e, y Titkári értekezlet vázlatának megbeszélése. 8 Farkas elvtárs: Hegedűs András és Gyenes elvtáraak propaganda munkába való be­vonása. Tekintve, nogy az egyéni tanulóknak nem tudunk konzultánst biztosítani Hegedűs elvtársat bevonhatjuk-e ebbe a munkába? Gyenes elvtársat kerületi propaganda munkába bevonhatjuk-e, tekin­tettel arra, hogy ott helyileg propaganda munkával nem tudják meg- J. bizni? 1 :ÍÉYr Maros elvtáranő: Egyéni tanulókhoz konzultánsnak mindkét olvtársat be lehet állítani. Kérem az elvtársakat, hogy a munkatervre vonatkozó javaslataikat a jövő hétre juttassák el. te. 'Cl%){$$%/'*■'! > ‘ • H Y" -. " • - • •. teY . ■ •' - ; • ! ühKÉétkKKx-'XKKKK J-fi : Y. - YY % Y * . , X’Ty/ ?y;Y^(Yx" 'Yfijt ‘TrlflWffffHSWB'1 *• “ V Y Y V* ' y * r* \ \ ~ ~ * fij) fYV - ' ? ' - * * e •• <. C»ulrl Y I ■> • •á v* - fi , „ Y í\ j Y\ :}' . /■(íajT £ < ' , uM l

Next

/
Thumbnails
Contents