Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1959-09-16
. tt .0 1485- 3 - 4 A szállásokon folyó névélőmunkának komoly fogyatékosságai vannak, egy-egy vállalat dolgozóiból 1509-2000 fő lakik munkásszálláson, ezeknek azonban csak az 50 %-nak tudnak biztosítani elfogadható szállást. A többiek kisebb csoportokban 25-40 fős felvonulási épületbe vannak beszállásolva. Ezeken a szállásokon sajnos a legelemibb feltételeket sem tudják biztosítani. így a feltétele sincs biztosítva annak, hogy *megfelelő nevelőmunka follyon ezeken a helyeken. A jó szállásaikon általában a törzsgárdát igyekeznek elhelyezni, ahol gondnokok vannak. A legtöbb helyen van biztositva klubb-ézoba vagy kultúrterem, ahol már rendezett körülmények között előadásokkal segitik a dolgozók nevelését. A társadalmi szervek a helyi szállásbizottságokkal rende^ zettebb és irányított nevelőmunkát tudnak kifejteni. Vállalatoknál a pártoktatás is az elmúlt időben alacsony szinten mozfott. Bár a párttagok jelentős része jelentkezett tanulásra, azonban időközben lemorzsolódott a szemináriumok létszáma. Több helyen meg kellett szüntetni a szemináriumot érdektelenség miatt. Csak kevés helyen sikerült pártonkivüli dolgozót bevonni politikai oktatásba. A pártszervezetek a megjelenéssel is keveset foglalkoztak, a tartalmi ellenőrzéssel pedig még kevesebbet. A most folyó politikai oktatás előkészítésében'már van javulás, de a pártszervezeteken múlik, hogy mennyire tudják majd azt megvalósítani. rara " ' 1 A Budapesti Pártbizottság építőiparra vonatkozó határozata igen nagy segítséget adott a pártszervezetek munkájának megjavításához. A határozatban megjelölt célkitűzések magukban foglalták az ópitőipar pártszervezeteinek legfontosabb feladatait. E határozat végrehajtásának nyomait mindenütt meg lehetett találni, A pártszervezeti felépítés, a vállalat gazdasági felépítését követi. Átszervezték ennek megfelelően a pártcsoportokat, telepitett üzemek, főópitésvezetőségek területén dolgozó párttagok összevonásával. Mind ezzel jelentős mértékben tudták stabilizálni a pártcsoportokat. A függetlenített párttitkárok beállításával jelentősen megerősödtek a pártszervezetek. Nagy fellendülés mutatkozik a pártépités területén. Az alapszervek elsősorban a törzsgárdával,a fizikai munkásokkal, szakmunkásokkal, műszaki értelmiségiekkel foglalkoznak a pártépités javítása céljából. 5 G ■MHlMMtoMMMMMni