Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1959-01-28
A jelentéshez általában: - Elfogadom a bírálatot éa „látom, hogy sok • hiányossága van a jelentésnek, főleg ami az alaposságot illeni. A legnagyobb hibája, szerintem s tilusbeli dolog, nem e-mol 71 coriéseke . Aztoffllía valaki nem ismeri a TTK helyzetét akkor ebből a jelentésből, ma^on langyos jelentést lát. Azzal takarodzhatnak, hogy a partelet olyan, hogy különösebb hangsúlyozások nincsenek, a legnagyobb hiba a t)á r t s z n r v q:2j 6 *t fív 0 xigc s é g e , am 61 y nio 8 tv ra ar k e 2d me g erősöd ni • k 1 ; a 1 ano s leílegü hibákat lehetne felsorolni, és ezekre hosszú távlatokba megvalósítható programot lehetne kidolgozni. De nemcsak ezért ilyen ez a jelentés, azért is, mert egy-egy félmondatban ugyan benne van a jelentéBbangínden, amit a bizottság mondani akar, csalt nincs aláhúzva, nincs eléggé kihangsúlyozva* , ,v, bizonyos szubiektiv álláspontból is adódott. Tettünk olyan megjegyzésekeü Elvetet élesebben ií ki lehetett volna hoini, ezt azért téttűk nert nem akartuk kedvét szegni a vezetőségnek, a pártszervezet sokfmindenné1 biztatott, másrészt úgy gondoltuk, ha ez tolóivasára kerül ne vegyük el a párttagság kedvét sem. En bölcsész vagyok, könnyű lett volna olyan dolgokat il felfedezni* amin hogy úgy mondjam lehetett volna csemegézni, de a mi feladatunk nem ez volt, és nem lennénk igazr fart sógosak, ha ezt csináltuk volna. A konkrét'dolgokhoz: - Intézeti tanszéki vitákkal kapcsolatban - igaz, ho-v ezeknek egy része még nincs biztosítva - szerintem így lehet közeledni az emberekhez, Horváth elvtársék„ezt„csinálják„is tanszéki megbeszéléseken keresztül. A pártonkivüliek jé részét is így szólásra lehet birni. Az ideológiai' problémákkal kapcsolatban: - hogy mit értünk a szemérmetLen szeméivel elvi tóttá, alatt? Mi ezzel ott találkoztunk,„amikor q kulturpolitikai téziseket megbeszélték a Karon. Nagy: erdekíoaés ¥4nta különösen a káderfejlesztési terv álláspontja iránt, abbén ? valamit, hogy itt nem is elsősorban-egy elvi közeledés voltba pártnak a tézisei felé, hanem egy olyan félelem, hogy mikor cserélnek le bennünket, milyen a politika,, kiket visznek be. Ez az az elvi kérdés, elvi érdeklődés, de mégis szemei mos Volt. ft«7 TVK»r>hi pina • - A KISZ 'Bizottság személyes beszélgetőst folytat a tartókkal azt'csinálják, amit a fárt-alapszervezet, fölmérik a politikai 7 helyzölet. EZ a munka hosszú időt vesz igénybe, minden emberrel kell . beszélni. Ennél a kérdésnél a KISZ' szervezess a lenyeges Ieroee• Hogy Íb eredményeket mibon látjuk, egyenlőre még a számszerű adatokban látjuk. irt fndoíiáu hogy a számszerű eredmény is lényeges kérdés, de ered° ] tudható be a választási munka is, eredmény az is, hogy a nem KlSZ-elék között van néhány hallgató, akikhez oda tudunk menni és elmondhatjuk álláspontunkat, megboszéinetunk problémákat velvűk. a' kérdéshez: - azerei?ném, ha Lasztity elvtárs továbbra is ott akkor néhány- évre meg van oldva a KIoZ problémája, SSSSissr srasss foglalkozni, de ennek a jelentésnek ez nem volt a feladata. ' . !•/ PSronáró1rf2oéKréraréÜ-dfsShi;:eattlye, ben -gitségét, vagy átír megfordítva a pártvezetoseg a dekán segítséget. A szakszervezeti választás kérdése: - A TTK-i ellenforradalomban komproimitáltak harcukat a szakszervezeten belül bonyolították le, '.. _______ ____/) /j_______________________________________________ f ■ , í ' - 9 - 154 I i