Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1958-04-22

h . / I Czili elvtárs: Három kérdéssel szeretnék foglalkozni. 1./ A KISfc múnká­­jának értékelése hogyan szerepel a jelentésben. 2./ A KISz ve­zetésben vannak jelentős megbízatásban pártból kizárt emberek. 3./ Nem egészen nyilt a jelentés. Ismeretes, hogy a Jogi karon 1957. decemberében volt az első párttaggyülés, ami korábban volt az nem a kommunisták gyűlése volt. A feloszlatás nyáron történt, után.:, pedig nem a vezetőség hibájából, hanem törvényszerű, objektív követelmény volt, hogy csak decemberben jött el az idő, hogy egy rendes taggyűlési be­számoló elhangozzék. Ha ilyen a pártszervezet, mi lehet a KISz­­ben. A KISz a pártszervezet ellenkEzósére megalakult. 30 fővel . alakult meg, utána következetek a vizsgák, mindenki tudja mit jelent ez. Nyáron volt a VIT ahova a titkárunk elment s a szer­vezet széthullott. Október végén tudtunk újra megalakulni, ak­kor lettem titkár s nem tudom megérteni, hogy néhány elvtárs, pl. Seres elvtárs miért olyan türelmetlen velem szemben, amikor a pártszervezet sem tudott semmit produkálni. Halász eltvtárs azt mondja, hogy a KISz munkáját a Bizottság ab­béi ismerte meg, hogy a KISz vezetőséggel tárgyalt. A hét veze­­te tösógi tagból 5 párttag van, nem felelőtlen társaság. A jelen­tés úgy állítja be, hogy mi össze-vissza fecsegünk. Itt hiány­zanak a tények,hogy pl. mi az állami vezetést milyennek tartjuk. Halász elv .társ: Jobboldalinak. Cfeili elvtárs: Majd elmondom, hogy ezek a megállapítások miért voltak. Megállapítja a jelentés, hogy a KISz nem végzett munkát, csak adminisztrációs eszközökhöz folyamodott stb. Volt vasárnap egy budapesti aktiva, ahol meglehetett látni, hogy egyik legjobban működő KISz szervezet vagyunk. Pl. foglalkozni tudtunk tudo­mányos kérdésekkel, aktívákat, évfolyam-gyűléseket tartottunk, ahol tanulmányi kérdésekkel foglalkoztunk, hogy irtunk a tanulók Szüleinek stb. Ezek mellett nem lehet elhal' dni. A pártvezetősóg minden utasítását végrehajtottuk. N0vember 7.-én jól megszer­vezett ünnepség volt, ahol a munka 95 $-t a KISz végezte. Sokkal több olyan emberrel beszéltünk, aki megérdemli, hogy az te ' egyetemen maradjon, mint akiket fegyelmire javasoltunk. A felsőbb KISz szervezetek ismerik a mi munkánkat s jöjjenek ki az elvtár­sak is és nézzék meg. Miért van csak az a jelentésben, hogy mi néhány állami vezetőt jobboldalinak tartottunk, miért nincs benne az, hogy ezek meg reánk azt mondják, hogy baloldaliak. Pl. Takács elvtárs felve­tette, hogy Bene rendes gyerek, miért nincs a KISz-ben. Ez a Bene az akiről azt mondták.a többiek, ha bekerül lelövik. Egy. csomó jól tanuld polgár gyerek kinn van a KISz-ből, de vannak benn olyanok akik letették mellettünk a garast s ezeket kifogásol ják, hogy miért vesszük fel őket.. Budapesti viszonylatban mi vagyunk az első helyen a szervezetek között. Halász elvtárs fül­­tanuja volt annak, amikor Seres elvtárs kijelentette, hogy amit mi csinálunk ez csőd-politika. TT alász. Seres. Lackó elv társak: Ez nem igaz. Czili elvtárs: Nem csőd-politika, ha erre megindult a fordulat, a rnunkás­~ . paraszt fiatalok nagyszámban jöttek jelentkezni a KISz-be amióta a polgárokat kitettük. Jönnek a fiatalok, ki ej e lenti k, hogy lát­ják a helyes politikai Hangulatot, elmondják az ellenforradalmá­rokról a ' véleményüket stb. Nem tudom ez miért csőd-politika. Ahhoz a kérdéshez, hogy a KISz politika lényegében nem tudott kialakítani olyan magot, hogy arra politikailag támaszkodni le­hetne. Ez nem áll. Minden évfolyamon kisebb nagyobb, olyan magok I // // 1 ORSZÁGOS LEVÉLT.*, á I . ., —

Next

/
Thumbnails
Contents