Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1958-02-25

Nyilván ezek a problémák a pártszervezet munkáját gyengítik. Nagyon sok javítanivaló van a pártszervezet munkájában. Az a legnagyobb hiba, hogy a pártvezetősóg nagyon gyenge színvonalú. Nekem is sok problémán van. Van két kicsi gyermekem, iskolába is járok. És a vezetőség többi tagjaira nem nagyon támaszkodhatok, legalább 2-3 erős elvtárssál meg kell erősíteni a pártvezetőséget. Siklósiné elvtársnő: Az építésügyi osztály vezetőjének kérdéséhez szeretném hozzáfűzni: jó építésügyi szakember, de irányítani képtelen. Én magam kell, hogy megbe­széljem a munkát a csoportvezetőkkel. Szombaton délelőtt beszéltem a munkáskáderekkel ós felvetettem a szakmai és politikai képzés kérdését. Újságot egyáltalán nem olvasnak. Szakmai tanulásra nem hajlanak inkább a technikum felé, ami nem függ össze nagyon a munkájukkal. A közlönyöket sem olvassák, nem is érdekli őket. Komlósné elvtársnő: A jelentés nem foglalkozik az apparátus munkájával kapcsolatban a tömeg­szervezeti résszel. Azt hiszem, hogy ez nem a szemléletből fakad. A ré vizsgálat magára az apparátusra irányult. Ez annyira bonyolult, hogy kép­telenség volt, hogy ezen az any-agon kivül a tanács ilyen irányú munkájává is foglalkozni tudjunk részletesen. Ahhoz, hogy mi ezt a részét alaposab­ban megnézzük az kell, hogy részanyagként idehozzuk, A tanácsválasztás előkészítésével hozzuk ide a tömegszervezeti részt is. A frakció párt­csoportjának a munkájáról is azért csak ilyen röviden beszélünk, mert nem volt megfelelő idő a vizsgálatához. A jelentés megállapításaira vo­natkozóan nem tudok egyetérteni. Ezeket a személyi, problémákat magam is ismertem. Leültünk, ezeket a kérdéseket megbeszélni, úgy nézett ki, hogy nyugvópontra került, flfest hiszem hasznos, hogy most kijött. Dusek elvtárssal sem értek egyet. A jelentés úgy veti fel, hogy a párt­vezetőségen belül egyenlőtlen megosztás van, ez úgy jelentkezik, hogy Gál ló elvtársnőre hárul aüs egész munka. Azért tettük fel a javaslatot, hogy két elvtárssal ki kell egészitehi, akik ebből a teherből le tudnak venni. Véleményem szerint ez jó megoldási lehetőség. A szakszervezeti elnök kérdését ha másként nem, de úgy meg tudjuk oldani, hogy lemondat­­g—juk. A mi részünkről is nagyobb segitség kellene, de erre a magam részé-' ről Ígéretet tenni nem tudok, a jelenlegi megterhelésem mellett. Marosné elvtársnő válasza: Megállapítható, hogy érdemes volt a témát napirendre tűzni. Egyetértek azokkal, akik pozitívan értékelték ,a jelentéit. A személyi problémákat illetően: Siklósiné elvtársnő kommunista voltát itt senki nem vitatta. Volt bizonyos jogos birálat abban, amit a párt­­szervezet titkára elmondott. Csehik elvtársnő előbb volt a kerületi pártbizottság tagja mint én. Amikor a Politikai Bízott stfe határozata megjelent mi úgy intézkedtünk, hogy minden anyagot, amit a kerületi Párt­­bizottság tagjai megkapnak kapja meg Siklósiné elvtársnő is. A tanács** csal kapcsolatos napirendhez akkor is meghívtuk - amikor nem volt móg a kerületi PB tagja. Most a Pártbizottság beválasztotta a VB tagjai közé. Effy elvtársi együttműködést ki lehet alakítani. A kerületi VBr.Rek erre a kardésre még ki kell térnie. Egyetértek azzal, hogy a jelentés a tanács tömegkapcsolati munkájára nem tért ki. Ezt az tette indokolttá, hogy az elvtársak számára nem ismeretes a tanácsapparátus munkája. Mi az itt felvetett kérdésekre akartunk vá­laszt kapni. Érdemes volt erre rászánni egy estét. Egyetértek azzal a javaslattal, hogy későbbi időpontban alapos vizsgálat alapján ismét tűzzük napirendre. • y • y f ORSZÁGOS LEVÉLTÁR J ' L r

Next

/
Thumbnails
Contents