Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1958-12-16
8f < ...- 4 -versenyre a rátermettség bebizonyítására. 5• "U.1 dékán kerüljön a Karra." A karnak uj kommunista dékánja van. A pártszervezet és az állami vezetés együttműködése jónak mondható. A dékán résztvesz a pártvezetősóg ülésein, mindenben megkérdezi a párt véleményét. Az a benyomásunk, hogy túlságosan is sokat veszi igénybe a vezetőséget, a végrehajtás részleteiben sem elég önálló. 6. "Felsőbb KISZ szervek a pártszervezettel közösen foglalkozzanak a KISZ munkájával". A helyi pártvezetősóg több alkalommal én úgy tudjuk, hogy az ELTE KISZ Bizottság is tett már ennek érdekében valamit. A számszerű eredmények azt mutatják, hogy a KISZ a legutóbbi vizsgálat éta fejlődött ugyan, de nem elég kielégítően. A korábbi egy alapszervvel szemben ma már két alapszerv működik lo3 illetve 94 taggal- A nagyobb létszámú és az aktívabb az első évesek alapszerve. Ezen az évfolyamon tekintélye van a KISZ-nek, kb. 15 uj tagnak van folyamatban a felvétele. A KISZ Bizottság most móri fel az első évesek ideológiai helyzetét és tájékozó- Oiik politikai problémáikról. Érdeklődők ós igényesek a marxista oktatással szemben, többet szeretnének hallani KISZ-rendezvónyeken nemzetközi kérdésekről /taivani kérdés stb/. A felsőbb évfolyamokon rosszabb a helyzet. Félév alatt alig tiz egynéhány fővel n£tt csak meg a létszám s még egy sem teszi ki a KISZ tagság a hallgatók összlótszámának egynegyedét. Az V. éves fizikus. IV. éves biológia-kémia és a IV* éves biológia-földrajz szakokon egyáltalán nincs KISZ tag. A választásokkal kapcsolatos óvfolyamgyüléseknek itt is mutatkozik némi eredménye. A nem KISZ tagok többsége is résztvett ezeken a gyűléseken, remélhetőleg közelebb került a KISZ-hez, A KISZ szervezet ilyen közös alkalmakat igyekszik teremteni továbbra is a hallgatók megnyerése céljából. A tudományos diákkörök szervezésén most dolgoznak. A diákotthoni KISZ munka most kezd eredményekben mutatkozni. A kari KISZ szervezet az együttműködés formáit beszélje meg az egyetemi tanárokból, fiatal oktatókból állé kollégiumi bizottsággal. Nehézséget >koz a más egyetemekre járó hallgatok jelenléte ir, mert a diákotthon közösségét megbontja. III. 2 kerületi párthatározatok által felvetett problémák mellett ujabb a technikai dolgozók ügye merült fel sürgetően a beszélgetések során* Velük eddig keveset foglalkoztak, pedig nem érzik jól magukat elhagyatva a kar perifériáin. A szakszervezet figyelmét is fel kell hivni erre a területre. Az országos választásokkal kapcsolatosan lépett ki először a pártszervezet elszigetelődéséből. Ez a politikai töraegraunka egyben jelentős tömegkapcsolatokat is fog eredményezni * Az oktatói nagygyűlés a tízéves fejlesztési tervvel, kari gondokkal is foglalkozott. Az elmúlt taggyűlés egyetlen napirendi pontja a választás volt. Pártcsoportértekezle-” teken, osoportos beszélgetéseken foglalkoztak ezzel .£■ témával * A pártszervezet választási faliújságot készit és kiállítást rendez az atomenergiáról és a szputnyikokról. fa 1 1 ■ 1 fa/J fa"' ,.u OtSZÁGOS LEVÉLTÁR 1 fait............................................... fiT~ ■, tTK*,-. • • ' ' • ' .