Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1958-12-02
5 ' Ifi-/, r S Borflpff, .tfjrt&JU. Hogyan alakul a rendőrök tekintélye? A pártszervezet vezetőgégének milyen az összetétele? Muá? ez^Ugyeszséggel valé együttműködés elég intenzív ée jé. Menetközben a folyé ügyekbe az ügyész belefolyik. Mi Molnár elvtárssal megbeszéljük a konkrét ügyeket /BTA 56/ Egy évre visszatekintve most is probléma a szakmai képzettség, de sokkal előbbre vagyunk mint egy évvel ezelőtt. Jogpropaganda* ez az egyik legnagyobb hiányossága a kapitányságnak /lakdbizóttségi elnökök, házfelügyelők stb. felhasználása/. Mindenütt elsősorban azokat a problémákat vetik fel, ami a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos. _ Az i >nzságügvi statisztika* araikor a statisztikai napot nálunk kiállítják a nyomozók móg nem derült ki aa osztályhelyzet. Később ez nem lesz módosítva. Amikor most ezt megvizsgáljuk kiderül, hogy nem tudunk kimutatni ebben oz évben 11 oeztályldegen szemuly elleni eljárást. Az ügyészségi statisztika lényegesen több adatot mutat. A nagyarányú mozgással kapcsolatban: nem tudjuk, hogy miért van ez a nagy vándorlás. Ennek a kerület jellegéből adódé oka lehet. A rendőrség tekintélye: pozitiv, hogy a rendőrség Íekitttélyével nincs lUAlönüscbb probléma most# lí©öa*fcivujfte bogy ©fist* ti tjekiníólvl; az is erősítette, hogy a rendőrök magatartása sokszor megengedhetetlenül erőszakos és durva. If^ffFeilfetáolgozuak a rendőrséggel, de ez sehol nincs benne a jelentősbe. A rendőrségnek sokat segítettünk és a munkasörök örömmel vesznek részt a munkában. Nincs tudomásom arról sem, hogy a rendőrök ás munkásőrök között nézeteltérés lett volna. Javasolom, hogy Balogh elvtárs ne feledkezzen meg rólunk sem. I^bunügyiVmunkának a lényege a felderítés. Amit Balogh elvtárs mondott az nem megnyugtató. Itt vannak nehézségek, de^azort helyes lenne elvileg a határozatba belevenni, hogy a rendőrségnek a munkája a bűnügyi munka terén törekedjen a felderítő munka erősítésére. A kisebb jelentőségű bejelentések minél gyorsabb elintozósore. A másik dolog a személyi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények: helyes, ha a társadalmi tulajdont védik, de súllyal kell foglalkozni a személyi tulajdon védelmével is. Molnár Imre elvtársi. Ez év júniusban tárgyalt a VB ehhez hasonlé anyagot és elmondhatom, hogy azóta a rendőrség munkája sokat javult. Történtek személyi oserák, - de a javulás még nem kielégítő. Meg kellene a Pártbizottságnak sürgetni a Főkapitányság felé, hogy amit a Pártbizottság akkor javasolt azt hajtsák vogre. Arról van szó. hogy igy nem tudjuk érvényesíteni a part büntetopolitikura vonatkozó határozatot. A nyomozás befejezése után az ügyészség sem kap tiszta képet még az osztályhelyzetrol. A jelentés szól a társadalmi tulajdon elleni cselekmények csökkenéséről • Q .......... __ ■ . ............. in—it " - -.Au . ' „ i í