Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1988-01-26
merjük ezeknek a kérdéseknek a vitáit. Ugye a téziseknek a vitájáról hallottunk már véleményeket pro és kontra, van-e ezeknek valami összefuttatási ideje. Ezt az alapszervezetek sem tudják, és azt hiszem, hogy mindannyiunk számára....... a kérdésemet azzal indokolom, hogy érzem az alapszervezeteknél feltéttó >'■ /■.■■■■■•■ lenül, hogy van egy határozott szándék a részvételre ebben a vitában, segiteniakarás, bedolgozni-akarás, hogy a végén valahogy összejön a párt belső életében és az ideológiai ügyekben. Ami az anyagból haszv~"” nálható, az felhasználásra kerül. Ennek a munkának r a biztonságát nagyon megnövelné, ha tudhatnánk hogy van elképzelve. Fekete Tibor Azt hiszem, ho-gy erre a kérdésre viszonylag kevés konzultációval, kis hibaszázalékkal lehet válaszolni, ugyanis azok a KB által kiadott dokumentumok tartalmaznak egy határidőt. Szeretném elmondani, hogy nem kevés zavart okoztak a pártszervezetknél, hát mi egy kicsit rendhagyó módon ennek te a több bekezdéses szövegnek azt a bekezdését tarttottuk legfontosabbnak, ami a helyi szervekre, testületekre bizta annak eldöntését, hogy mikor hogyan kell csinálni. Ugy éreztük, hogy akkor járunk el helyesen, ha szervezünk olyan vitákat, amik tapasztalatot fognak adni az előkészítés időszakában a Budapesti Pártbizottságnak a KB apparátusának is, ezeket a tapasztalatokat e hónap végéig, jövő hónap közepéig, e hónap végéig, ami az ideológiával kapcsolatos kérdéseket illeti, jövő hónap közepéig, ma loe van a határidőben, én is tudom, ami a párt vezető szerepével kapcsolatos dolgokat illeti el fogjuk kül: 53 I | É-Itt r.