Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1988-04-19
telét vagy kidolgozását ott gondolom. Elhangzott itt néhány olyan módosítás, hogy mi a bevezető anyagunk, az anyagunk utolsó pontjába tettünk felsorolást, hogy milyen kérdéseket dolgozzon ki a kongreszszusig, vagy bizzon meg a pártértekezlet. Miért a pártértkezletnek javasoltuk Csillag elvtársnő? Azért mert az elmúlt időszakban a bizonyos elméleti műhelyek kutatóintézetek és egyebek nem egyértelműen tudták ezeket a kérdéseket kidolgozni, és ugy véltük, ha a pártértefe kezlet politikai súlyával is tesz egy ilyen javaslatot, hogy munkacsoportokat biz meg, ezeknek a munkacsoportoknak majd a kongresszusig kell természetesen a tudományos intézetek bevonásával ezt a munkát elvégezni.Az itt felsorolt kérdéseket itt érintette a Pál elvtárs, bár Laci szeretnélek emlékeztetni,hogy ezek a megfogalmazások a VB ülé.sen elmondott javaslataid alapján szó szerint igy kerültek be,még a sorrend is a Te javaslataidat tükrözi, ugy hogy én azt gondolom, itt egy merült fel, hogy a tulajdonviszonyok kérdésében azt kérjük, hogy a pártértekezlet már most határozottabban foglaljon állást, tekintettel a vegyes gazdaságok, a vegyes tulajdonformákra.Ezt a magam részéről én támogatni tudom, és elfogadásre te ra is ajánlom. Tehát ezt javasoljuk a Budapesti Pártbizottságnak továbbküldendő anyagunkba megfogalmazni. Elhangzott még javaslat a Vissielvtárs részéről és a Szabóné elvtársnő részéről, a gazdaságpolitika reformja és a gazdaság .......................................szövegkimaradás szalagcsere miatt. ..............................foglalkozzunk, vagy legalábbis jelöljük meg a feladatok köz-ött, a 7. oldalon csak a reformhoz való viszony szerepel, és itt ezek a javaslatok többet mondtak számomra, tehát hogy a gazdaságpolitika hosszabb I . . X