Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1988-04-19

[fi É.% mBBM 111 tó? Lm 1 H Ev 1 n i azt hiszem erre a párttagság fogadókész, és teljesit­­mény centrikus. Ha jelszó, akkor már ha túl sok, akkor már nem jelszó. Namost kéremszépen ami itt a párttal kapcsolatos vitát illeti, erre szeretnék reagálni. Az előterjesztésünkben is több utalást tettünk a párt- fe­jezetre. Én a következőt mondom: ahhoz,hogy ez a párt milyen alapokon nyugszik, és mi ezeknek itt a megfo­galmazását javasoltuk a 3-as fejezetbe, ez mindenek előtt azért van, mert tulajdonképpen ha ezek nem köszönnek fe vissza a mostani pártértekezleti dokumentumban, pontosan egy olyan támadási felel Li letet adnak, mintha mi ezek­től a tételektől szeretnénk eltérni. Kérem szépen ezt /'rá a szervezeti szabályzatot én örülnék nagyon, hogy ha a párttagok ugy használnák, meg ugy ismernék, de itt arról van szó, hogy ez a dokumentum nemcsak a 800.000- párttagnak fog szólni, hanem mi deklarálni akarjuk ebben az országban és érvényesíteni, hogy milyen párt vagyunk. Ezért ugy véltük, hogy minekután ezek a pontok támadási felületek, erősitsük meg, még akkor is, hogy ha Vissi elvtárs által mert itt-ott benne van.De nincs kiemelve az egyes fejezet előtt, és ezt mi oda javasoljuk, a I. Fejezet elé, amelyik ugy kezdődik, hogy a Magyar Szoci­­"* alista Munkáspárt kezdeményező, irányitó szerepet vállal a reformok megvalósitásában. Ha szabad azt mondani, mi ezen fejezet preambulumának javasoltuk ezeknek a téte­leknek a kiemelését. Elvtársak! Én nem javaslom a magam részéről, de több hozzászóló is ezt fogalmazta meg, hogy ne fogadjuk el a Vissielvtársnak azon javaslatát, hogy változtassuk meg a munkásosztály, vagy a Magyar Szocialista Munkás­párt nevét, vagy tegyünk ilyen javaslatot, vagy hagyjuk ki az egyik betűt, nem javaslom hogy fogadjuk el, és ó ti I p rá J te©" . X . rá?©© |

Next

/
Thumbnails
Contents