Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1988-04-19

a pártértekezletet előkészíteni és lefolytatni, hogy az utánunk jövők azt mondhassák, hggy történelmi jel­legű pártértekezlet volt, és a történelmi jelzőt a párt­­értekezlet pozitiv vonatkozásban vivja ki maga számára. rá’"'’: A másik amit ehhez a témához hozzá szeretnék tenni, erre a pártértekezlete összehívására Elvtársak szükség volt. Azért is mondom,mert én a KB ülésén a pártérte­­, # kezlet mellett szólaltam fel, és akkor ezt joggal a fe PB-vel a hátam mögött tettem, azzal az indokolással, hogy szükség van pártértekezletre azért, mert eltértünk a XIII. Kongresszus irányvonalától, az ország belpoliti­kai helyzete olyan, hogy egy félidős ciklus táján a KB nem vállalhatja fel sem a határozatok végrehajtásá­nak minősítését, sem a következő időszak feladatainak megjelölését, annál is inkább, mivel a helyzet szüksé­gessé teszi a feladatoknak az átértékelését. Tehát ez a másik,, amit szeretnék hozzátenni. 1 ®:foN A harmadik egyébként amit a pártértekezlethez: az nem tiszta, és ezért kell vigyázni, hogy mi milyen kö­vetelményeket támasztunk, hogy a pártértekezlet jogosit­py "*■* ványai nincsenek a szervezeti szabályzatban megfogalmaz­va . A szervezeti szabályzat 16/b. pontja - a 16 biztos hó, a b/pontot nem tudom, de a második nyuszi vagy vala­mi- azt mondja,hogy a két időben összehívható a pártér­tekezlet. De a pártértekezlet jogosítványait tulajdon­képpen nem határozza meg a szervezeti szabályzat, és ha mi olyan irreális igényeket és követelményeket támasz­tunk a pártértekezlettel szemben, ami már egy kongresszu­si követelmény, vagy csak kongresszus választhatja meg, vagy kongresszus változtathatja meg, akkor kérem el kell 7 0 l i /##/! _________________________________________re—, ■ ra . I -Ml............. .. _ _ . A . ■ 9 '

Next

/
Thumbnails
Contents