Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1988-01-26
[«HH n^ral ■ ,©^74©/:' ' ■ © . -•. \ •■■ ',; . ■’ ., ■.■■ •''■■ v..' ■ .v,' # ■■ - •* •' 'i'MyO'(fí'V ivT' ta1’ '- 10 -A kerületi Pártbizottság lehetőségeihez képest próbálja ezt a hiányt pótolni, de érezzük, hogy a pártmunkások között zavar és a bizonytalanság fokozódik. Ennek hatására a pártmunka hatékonysága tovább csökken, ami ujabb alapot szolgáltat a munkahelyi pártszervezetek szerepének korlátozását szorgalmazó nézeteknek. Ezek a bizonytalanságok legerőteljesebben a pártszervezetek stratégiával kapcsolatos- valamint érdekütköztető munkájában éreztették hatásukat. Alapvetően ezzel magyarázható, hogy 1987-ben a pártszervezetek elsősorban nem a megujitási folyamat ösztönzői,-hanem a szélsőséges vélemények csillapítói, - a gazdasági feladatok végrehajtásának operativ segitői volfa tak. "Együttgondolkodtak" a stratégiai döntés szükségességét felismerő gazdasági vezetőkkel, fórumot adtak a megértés és az elfogadtatás számára, résztvettek a mozgósításban és jelezték a hosszutávu gondolkodást akadályozó tényezőket, Nem kezdeményeztek hatékonyságot hosszabbtávon biztositó - de kockázatot vagy áldozatot is tartalmazó - lépést ott, ahol a mai kedvező helyzet ennek szükségességét nem tette nyilvánvalóvá. Sok pártszervezet - elsősorban a közvetlenül kerületi irányitású - alapszervezet gazdaságpolitikai munkája formális, nincs érdemi ráhatása a vállalatnál zajló gazdasági folyamatokra, és gyakra a többnyire vezető ^ beosztású párttitkár vezetésben való részvételében merül ki. ## A pártszervezet érdekütköztető munkájának - elsősorban nem szubjektiv okból származó - gyengeségét mutatta, hogy a teljesitmény növekedési ütemét meghaladó dinamikájú bérfejlesztéseket - amelyek esetenként a hosszabbtávú céloktól vontak el forrásokat - vagy az inflációt erősitő áremeléseket a pártszervezet tudtával, egyetértésével és támogatásával hajtották végre. A vállalaton belüli érdekviszonyok megismerése, a csoportérdekek kezelése és ütköztetése a legtöbb pártszervezet munkájában továbbra is esetleges. Minezek a tapasztalatok továbbra is indokolják a munkahelyi pártszervezetek szerepének ,-helyének - valamint a vállalaton belüli szervekkel, szervezetekkel való kapcsolatának áttekintését, megújítását (ami több, mint a munkamódszer megújítása). Több pártszervezetnél ezt nem lebecsülendő érzelmi ~~ . ©fi/t fi-fi ©fi fi©fi©fi©Vfi©.qfi'ff ©'..©©■ i V /. .