Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1986-04-28
[ I ' BBMKI r mm iK . rÉ » kozásában felszínre hozni, mert nem lehet, az idő hiá nyában sem, de azért én ugy gondolom, hogy mind a politikai szerveknek, tehát a kerületi pártvezetésnek, mind a kerületi vezetésnek általában, mind pedig hát az erre illetékes rendőri szerveknek érdemes ezen elgondolkodni. Wm mm * Namost a kerület lakossaiban a képet hát nyilván ez a kettős, tehát a valóság és a statisztikai adatokból levonható következtetés külöbözősége is okozza, okozfa hatja ezt a különbséget. És nyilván az is befolyással van a lakosságra, amit a televízióban, sajtóban látnak, olvasnak, és egy-egy ilyen megdöbbentő híradás, hát az nyilván alaposan formálja a kerület közvéleményét, közhangulatát. Namost néhány dolgot arról, hogy milyen kifogásokat vetnek fel a kerületben élő emberek, most itt csak természetesen azokról beszélek, amelyek hozzám jutottak el. Általában kifogásolják, hogy kevés a rendőr, amit már itt előttem többen is megemlítettek, hogy nem találják a rendőrt, amikor szükség volna a rendőrre, pont akkor nincs ott a rendőr, most én ugy tálalom, ahogy nekem elmondták, nem szépítem, nem másítom meg, azért hoqy az elvtársak közvetlenül is érzékeljék ezeket a vére leményeket, hangokat. Nagyon sokan felvetették a Semmelweis utcában uralkodó állapotokat, ott azt az un. arab deviza piacot, amire itt az elvtársnő is célzott. Hogy egyszerűen nem értik az itt lakók, hogy nem lehet erőteljesebben fellépni egy ilyen helyzettel, egy ilyen állapottal kapcsolatban. A felvetették, hogy 11 óra és éjfél körül, ha pl. színházból jönnek haza a kerület lakói, akkor sok esetben különböző irritációknak teszik ki magukat, főleg az aluljárókban, a villamosmegállókban, autóbusz megállók| I K_____________________________________________________________, /• ©wjws /