Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1986-02-18
■ta :;fotaq: ^ ^ Ri t’.tóí* 5 T ■t ■» z • Az átállások minél előbb történő végrehajtásánál jelentkező vállalati igényekben szerepet játszott, hogy felismerték: célszerű a VII. ötéves tervidőszakra szóló középtávú stratégiájuk eldöntésébe bevonni az önkormányzati testületeket is . Az ismertetett körülmények is jelzik, hogy a helyi pártszervezeteknek igen átgondolt, megfontolt munkát kellett végezniük. A Minisztertanács és a SZOT az átállások előkészítésével a helyi szakszervezeti testületeket bizta meg. A munkát felelősséggel, szervezetten, a kollektívákkal szorosan együttműködve végezték. Az eredményekhez nagyban hozzájárult, hogy a pártszervezetek az átállás teljes folyamatában aktivan, politikailag megfelelően vettek részt. Jelentős segitséget nyújtva a szakszerve} zeti testületeknek javasoltak, véleményeztek, vagy koordinációt '-geztek. A változtatás politikai jelentőségéről, az uj forma .tartalmáról, a testületek feladatairól, a működés feltételeiről a legkülönbözőbb pártfórumokon adtak tájékoztatást a párttagságnak és részt vettek a kollektívák felkészítésében is. Több pártszervezet külön munkaporgramot is készitett, megjelölve az alapszervezetek feladatait is. A vizsgált pártszervezetek többségénél a politikai közhangulat kiegyensúlyozottnak minősíthető. Ezt elősegítette a stabil vállalati helyzet, a vezetés színvonala, a jó munkahelyi légkör. Ugyanakkor a KERBER-nél az ujabb beruházások elmaradása miatti bizonytalanság, az IPARTERV-nél az "A" iroda önállósodásának előkészületeiben jelentkező bizonytalanságok okoztak nyugtalanságot. A politikai előkészitő munka sikerességét segítette, hogy minden más esetben tapaszt alhat ónál jóval nagyobb arányban és aktivitással vettek részt a dolgozó kollektívák a változást elfogadó munkahelyi fórumokon, a küldöttek választásán. Érzékelhető ugyanakkor az is, hogy figyelmük előterébe a testületek jogköre került, kevésbé foglalkoztak a tulajdonosi jog gyakorlásából adódó feladataikkal, kötelezettségeikkel. Egyes helyeken indokolatlanul nagy hangsúlyt kapott az igazgató személyi kérdése. Jellemző volt, hogy *z Előkészitő Bizottságokban - a gazdasági vezetés a párt-, KISZ- és szakszervezet javaslatára - a tagok 2/3-a párttag volt,, akik politikai felkészöltségük, köz-. 'leti tevékenységük alapján birták a kollektívák bizalmát. Az lőkészitő Bizottságok jelölési feladatokkal történő megbízása elősegítette a munka folyamatosságát, tervszerűsége és eredményessége növelését. | A ■mm ■■■ /•