Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1986-04-28
r n akkor az eszembe, amikor arról volt szó, hogy milyen a mi közbiztonságunk, és nagyon szeretném hangsúlyozni hogy nem azért mondtam ezt el, hogy én most itt csatlakozzam, vagy mert én egy olyan viselkedős ember vagyok. De én azt hiszem, ismervén nagyon sok várost a földön, alkalmam volt járkálni, hogy a mi fővárosunknak jó a közbiztonsága, még akkor is, hogy ha a számok ilyen tendenciákat mutatnak. Hol vannak itt gondok? Hát ugye itt azt hiszem, már mindegyik elhangzott. Én inkább egy másik oldal miatt kértem szót. Mert a jelentésben is benne van n az, hogy hát ugye a társadalmi szervekkel a rendőrkapitányság együttműködik. Miután én a Szakszervezetek Szakmaközi Bizottságának vagyok a titkára, hát illik erről ■ az együttműködésről, hát hiszen ez nem az anyagnak a hiányossága, azért néhány szót erről is szólni. Felmerült itt a hozzászólásban, Gágyor elvtárs vetette fel, h ogy egy bűncselekmény ellen kellett ilyen kereskedelmi egységben eljárni, hát mi ennél sokkal több esetben járunk el, amikor a rendőrkapitányság dolgozóival közö, sen együttmüködünk a tanács dolgozóival termszetesen, a kereskedelmi egységek társadalmi ellenőrzésében, és mi nem a rendőrségnek teszünk feljelentést, hanem velük fe együtt a tanács szabálysértési hatóságának, amelyik sajnos a XIII.kerületben székel, ezt a sajnost azért mondtam, mert mi megtettünk jónéhány esetben más szabálysértési feljelentést, csak válaszokat nem szoktunk erre kapni. Előfordult az is, hogy közös intézkedés nyomán ■ a kereskedelmi egység garnitúráját leváltották, volt arra is példa az elmúlt években, hogy kitiltották innen a kerületből. Tehát sokkal szélesebb kört lehet itt a lakosság érdekvédelmében végzett munka kapcsán a közös együtt* működés tekintetében regisztrálni, mint ami 1 db. itt a jelentésben szerepel, hiszen ez egy másik kategória, ; . ' | | 1 1. 1 1