Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1986-04-28
beszéltünk, ma több százról beszélünk.Sajnos, ebben az ellenzéki rétegben van egy nagyon szűk réteg, akiknek a tevékenysége már az ellenség megfogalmazásának a határára csúszik át. Miért mondom ezt? Ennek egyik eklatáns példája volt március 15. Megint azért beszélek erről, mert a kerületben volt elsősorban gondja. Hiszen ez a kerület az un. vonulási kerület. Évekig nem hallottunk ■ '"ta',#' olyan jelszavakat, amelyekre különösebben kellett volna fe a rendőrségnek intézkednie. De tisztelt Pártbizottság, akkor, amikor azt mondják, hogy le a rezsimmel és a vörös zászlóval, ezek a megfogalmazások ellenséges megfogalma■ „.'•??-rázások, és ezek már a hatalmat kezdik támadni. Ha pedig a hatalmat támadják, akkor ennek a rendőri szervezetnek fel kell lépni. Ezért tettük meg azokat az intézkedéseit.#.. „ két, amelyekről Önök tudnak, illetve hallottak.Az is ki lett forgatva, ki lett szinezve, hogy a rendőrség agyba-főbe verte az embereket. Nem igaz. Becsületesen megtettük azokat az intézkedéseket, amelyeket kellett. Nem engedjük meg azt, hogy a városban ilyen kijelentésü tömeg vonuljon, mert ez után már azt fogják mondani, hogy le a vörös csillaggal, és akasszunk fel néhány vezetőt. fa Ezt még egyszer nem engedhetjük meg, és idáig nem fajulhatnak el a dolgok. És hadd mondjam el Önöknek, éppen ezért a rendőri szervek fel is készülnek október 23.-ra A másik dolog, amiről hadd tájékoztassam Önöket, fel vagyunk készülve arra, hogy minden tömegmegmozdulást a rendőri szervek biztosítsanak, mert az ellenzéknek a tevékenysége sokszor a szemtelenségnél tovább megy. Olyan dolgokat megcsinálnak, hogy egy kirakodó vásáron a prospektusokhoz helyeznek el röpcédulákat. Hát ez a Gabcsikovo-Nagymaros dolgában, néhol a proletárdiktatúrának az elnyomó funkcióját próbálják kiemelni, és minden tárk Xj ! i r.