Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1986-04-28
ifíSl e 5 | ’ országokhoz hasonlítani. Ez az egyik. Becs - nem kétmilliós lakosú város, az ismertté vált bűncselekmények száma 9o-loo.llo.ooo. Budapesten a legnagyobb 1985-ben volt 48.ooo. Helsinki félmilliós város. Ugyanannyi bűncselekmény van. mint Budapesten. Svédeknél 3-szor, 4-szer több mint nálunk. De hasonlóan a szocialista országokban is, több fővárosban több a bűncselekmény, mint nálunk. Hasonlítsuk magunkat saját fa magunkhoz. 1938. úgynevezett utolsó békeév Magyarországon. És nem volt ilyen nagy lélekszámú a főváros, a bűncselekmények száma 9o. ooo körül mozgott. De tény, ami tény, hogy a bűncselekmények emelkednek, ezért nem fogalmazhatunk ugy, hogy ebben a fővárosban szilárd a közrend és a közbiztonság. A másik amit meg szeretnék említeni, hogy azzal is teljesen tisztában van a rendőri apparátus - és itt a hozzászólásokban elhangzott, - hogy a főszerep a rendőrségé. Mi ezt senkire nem akarjuk áthárítani ezt a tevékenységet, az egy más kérdés, hogy a segítés, a társadalom bekapcsolása stb. Tehát a főszerep a rendőrségé. Most hozzátenném azt is, hogy megint próbáljuk megérteni, hogy ez a rendőri apparátus, és a világon valamennyi rendőri szervezete a bűnüldöző munkára épült fel, és nem a bűnmegelőző munkára. Ennek a kibontakoztatása most van folyamatban nemcsak Magyaországon, a fővárosban, hanem az egész világon. A harmadik amit meg szeretnék fogalmazni: kérem, nincs ma sem nálunk, sem az egész világon olyan modell, amely egyik napról a másikra a bűnözés helyzetét meg tudná változtatni. Olyan rendőri apparátus sincsen, amely minden bűncselekményt felderítene. Hadd mondjak el egy eklatáns példát: A svédek, akik anyagilag nagyon jól állnak, kiszámították, hogy egy olyan rendőrséget hoznak létre olyan apparátussal és technikával, hogy nem fordul elő bűncselekmény. Hihetetlen összegekbe került ez az elméleti kiszámítás, csupán ott a kérdőjel, akkor mit csináljanak U___________________________________® .- 34 -r