Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-12-17
!- 5 -2./ Fordítsanak nagyobb figyelmet a pályakezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedésére, végzettségüknek, szakképzettségüknek megfelelő munkával való ellátásukra, az élet- és munkakörülmények alakítására. Szerezzenek érvényt annak, hogy teljesítményükkel arányos jövedelembe részesüljenek. 3./ Tervszerűen, tudatosan foglalkozzanak az újitó, az aktivpolitikai-közéleti tevékenységet folytató fiatalokkal, az arra alkalmasak kapjanak vezetői megbízatást. A szükségletek figyelembevételével támogassák szakmai képzésüket, tofa vóbbkópzósüket. 4./ Biztosítsák a KISZ jogositványainak érvényesülését. 5./ A vállalati kollektiv szerződésben rögzítsék a fiatalok lakáshelyzetének javításához nyújtható segítséget. IV. Kerületi KISZ Bizottság és szervezetei 1./ Elkötelezett módon hirdessék a fiatalok körében a párt politikáját, vállaljanak nagyobb részt a politika aktivitásában, ós megvalósításában. Törekedjenek arra, hogy a fiatalok jobban megismerjék ós megértsék a szocialista eszméket, eredmó^ nyeinket ós gondjainkat. Legyen körükben nagyobb becsülete a munkának, a tanulásnak, a tudásnak. Erősitsék a kötelességtudaton, a közösség szolgálatán alapuló magatartás-normákat. Legyenek nyitottak az ifjúságot foglalkoztató kérdések iránt, í kezdeményezzék a problémák megoldását. 2./ Legyenek aktiv részesei a helyi politikai, közéleti viszonyok alakításának és a közösen elhatározott feladatok végrehajtásának. I 3./ Vállaljanak nagyobb szerepet a gazdasági ópitőmunkábanja véllalatok éves feladatainak teljesítésében. Mozgósítsák a fiafi talokat fegyelmezett munkavégzésre, a termelőkapacitások jobb kihasználására, takarékosságra, a belső tartalékok feltárására. i ÁY ' ■ I 4 _ _—