Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-12-17
is inkább, mert túlnyomó többsége nem kérdés formájában fogalmazódott meg, hanem kiegészítve az irásos anyagot kiegészítve a szóbeli kiegészítést, tulajdonképpen hozzájárult ahhoz, hogy az ifjúság megítélésében a következő időszak feladataiban tisztábban lássunk.Egyetértve mindazokkal, akik felvetették, hogy a politikánk egészének része az ifjúságpolitika és ezt igy kell kezelni és igy kell végrehajtani, ugy Ítéljük meg, hogy az a javaslat, amelyet az ifjúságpolitika végrehajtására készült, mind-7 fi , ■ \ ta'' Üe i ezeket alapvetően magában foglalja. Köszönöm a megjegyzé' seket, és majd pl. a sport, az egészséges életmód kérdését ugy Ítéljük meg, hogy a titkári értekezleten fel kell vetnünk, és el kell mondani a pártszervezetek titkárainak, hogy a saját terveikbe építsék bele konkrétabban. Én azt javaslom a testületnek, hogy most egyéb pontokban, mivel ez kéthelyen is megjelent ne kerüljön kiegészítésre. Itt polemizálás folyt a KISZ érdekvédelme miatt, fe mi a feladata a KISZ-nek ebben az ifjúsági érdekvédelemben, a szakszervezetnek, mekkora és a szakmaközi bizottság is említette, hogy összedolgoznak, azt hiszem, hogy más a szerepe a szakszervezetnek ebben a témakörben és más a KISZ-nek, nekünk segiteni kell, hogy a KISZ szervezet a titkárán keresztül is és a szervezeti munkáján keresztül is érvényesíteni tudja a fiatalok érdekképviseletét. Balogh elvtárs ugye itt egy példával élt,hogy pálya van, játékosok vannak, talán ezzel a példával had fejezzem i . iOQ ; t