Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-12-17
kön folyó KISZ munkára. Ha ezt nem tesszük, nagyon kelle- ! metlen helyzetbe kerülhetnek a pártszervezetek évek múlva az utánpótlás tekintetében. Nálunk, a mi alapszervezetünkben már most érződik ennek az egyik negativ hatása. Mig korábban a pártba való ajánlások nagyrészt KISZ szervezettől történt, addig ebben az évben egyetlen javaslat sem született. A másik dolog, amit szeretnék az anyaggal. ‘ta. ; : kapcsolatban elmondani: a beszámolót megelőző egyéni fa beszélgetéseken feketén-fehéren kijött, hogy a fiatalok helyzete alapján két csoportba osztható. Az egyik csoportba tartoznak azok a fiatalok, akiknek a 2-3ooo forintos fizetése pusztán zsebpénznek kell.A másik csoport, és ez a nagyobbik helyzete, pedig ami pl. a lakáskérdés, beilleszkedés stb-t illeti, szinte reménytelen. Ami engem izgat ebben a kérdésben, az a pártszervezeteknek a szerepe, hogy is tud itt a pártszervezet hatékonyan segiteni. Végezetül szeretném megemlíteni, hogy szintén fe az egyéni beszélgetéseken, de a beszámoló taggyűléseken is komoly vitát kavart a pártszervezet és a pártvezetőségeknek a nyitottsága. Amikor megkérdeztük a párton kivüli gazdasági vezetőket, hogy mit érzékelnek konkrétan a pártszervézet életéből, hát a válaszok nagyon elkeseritőek voltak. Mi a pártvezetőség tagjai nem értettük, hogy ez hogy lehet. Mi tesszük a dolgunkat, időben lezajlanak a pártvezetőségi ülések, taggyűlésen, pártcsoport-értekezletek, sőt büszkék is voltunk arra, hogy fe | ✓ r.