Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-12-17
különböző társadalmi, politikai szervezetek vezető t e s -1 to7 ■ tületeiben lehetőség szerint létszámarányosan vegyenek részt A pártvezető testületekben is, a szakszervezet-1 iiiaP ben is a lakóterületen is, a vállalati tanácsoknál is, ■ •: } l■ Nem elegendő azonban az, hogy ezek a fiatalok bekerülje. nek ezekbe a testületekbe, nagyon fontos kérdés az, hogy v \ í'l hogyan menedzseljük őket, és hogy beszámoltatják-e a KISZ-eseket arról, hogyan képviselik a fiatalokat. Egy ■ ' fa foridotott alapállást kellene a fiatal párttagok megbízatásánál is nézni, te ti át nem elsősort) a n azt nézi a KISZ, és itt most a saját szervezetünkről is beszélek, hogy a fiataloknak általában az a pártmegbizatása, hogy fe®;®, ő KISZ tag, hanem ezt forditsuk vissza, hogy az a fiatal párttag hogyan képviseli a párttaggyülésen a pártvezetőségben, amelyikben ilyen megbízatása van a fiatalokat, és mit tesz az utánpótlás nevelése érdekében, mint tesz a pártépitési munka terén. A kerületi KISZ Bizottságnak fe^ pedig nyilvánvalóan végig kellett gondolni a kapcsolatrendszerét a különböző társadalmi szervezetekkel, tömegszervezetekkel, és ezeket a lehetőségeket mi most feltártuk, feltérképeztük, és ennek szellemében is próbáljuk az együttműködést kialakítani. A kongresszus előkészítésével kapcsolatban amit tudtunk , • ll'/.'’ tenni: az egyik az az, hogy egy széleskörű demokratikus vitát szerveztünk annak érdekében, hogy valamilyen törekvést, valamilyen elképzelést feltárjunk. A PB néhány 83_________________j i r.