Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-12-17
ha a nyilt, a vállalati pártmunka helyét, szerepét megfe- I lelően tudatositó munkáról van szó, akkor ezen szélsősé- | ^ A KISZ-ben dolgozó párttagok általános gyakorlat a kerületünkben, hogy a KISZ korú párttagok a KISZ-ben végeznek munkát. Ugy véljük azonban, hogy ezzel a lehetőséggel nem élünk eléggé konkrétan a feladat-adás, az esetenként illír összegyűjtésük, aktivaértekezlet keretében, és a számon- ■ • / v• aa fa kérés az a terület, ahol lehetne még a KISZ-ben dolgozo kommunistákat jobban bevonni, jobban aktivizálni az ifjúsági mozgalomban végzett munkára. Más tapasztalatunk volt pl. és ez már a munkahelyi kommusita vezetést, és az állami személyzeti munkát is érinti, hogy 3o év alatt igen kevés, 3o-35 év között is viszonylag csekély a fiatal vezetőknek a száma. Mégis ott, ahol , ilyen fiatalok vezetői, gazdasági vezetői megbizást kaptak, szi'nte kivétel nélkül nagy elismeréssel szóltak ^ róluk. A szorgalmuk, szakmai felkészültségük, lelkiisme■fa retességük, minden oldalról, én azt hiszem, hogy erre a jövőben fokozottan oda kell figyelni, hogy ezeknek a számát emelni lehessen. Káros szokásokkal kapcsolatban itt már korábban is szó volt feltűnt két dolog.Egyrészt a dohányzást sok helyen nem is emlitettük a káros szokások között, mikor igy tettük fel a kérdést, még kicsit el is csodálkoztak. WítöSSfflÉ I YÚvfe-vI ! rara 1 I —