Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-12-17

és megcsinálták, dehát ilyennel nagyobb lehetőség van J sokkal nagyobb vállalatoknál, ahol kultúrtermek vannak, meg nem tudom mi minden van, ahol meg lehet oldani az ilyesmit. Tehát hiányolom a sportot, a lehetőség terem­tésének, a kezdeményezését ebből az anyagból. Ugyan ugy nem vettem észre, hogy emlitésen kivül szó lett volna egy ilyen létfontosságú dologról, mint az egészség, bár a kiegészitésben Kalmár elvtársnő beszélt ' arról, hogy terjed az italozás, terjed a kábitószerezés stb.de terjed a dohányzás is. Ma a fiatalok sokkal többet dohányoznak, mint a felnőttek. És az ember az utcán jár­va, erősen tizenéveseket, vagy még tiz év alattiakat is lát dohányozni. Hát ez már nem vitatott dolog, a dohány­zás "ártalmassága" , ez egy tudományosan bizonyított tény, és számos helyen az állam maga lép fel ez ellen, de ebben az anyagban pl. az egészségügyi, ehhez tartozik a dohány­zás, és ezek a vonatkozások megint csak érintőlegesen fe szerepelnek. A harmadik téma, amihez szeretnék hozzászólni, az a jelen­leg folyó hogy mondjam, deheroizálás, vagy még erősebb szóval, ilyen kontra-heroizálás, ami Kalmár elvtársnő ugyancsak mondta, hogy a múltunk megbecsülése. Beszélget­tem itt a Ságvári elvtársnővel, aki nem mai panasz ez, őt sok helyre hivják, ugy is mint Ságvári Magdát, ugy is mint Ságvári Endre feleségét. És őszerinte még nem 72 r

Next

/
Thumbnails
Contents