Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-12-17

- ifo' ehhez a témához hozzászólni, mert az elmúlt évtizedekben igen sok időt töltöttem ebben a kérdéssel a gyakorlatban. . -1 j . Az a tapasztalatom, hogy az ifjúsággal politizálni termé­szetesen kell, de sohasem direkt módon. Az, hogy moot politizálni fogunk, vagy politizálni akarunk az inkább hat a réteg nagyobb részére riasztóan, mint vonzóan. Az illegalitás időszakában és utána a MADISZ-nál is nagyon jól tudják, erősen politizáltunk, de mindig indirekt fa módon. Tehát az ifjúság kedvelt foglalatosságai közben, a sportolás közben, a különböző szórakozások közben, mindig politikai tartalommal lehetett megtölteni azt amit csináltunk, és csak igy példaképpen, bár a külső körülmények is késztettek erre bennünket, de a szeminári­umok, vagy a politikai előadások rendszerint kirándulás­sal egybekötve hangzottak el. Persze a mai helyzet tel­jesen más. Ezzel én tisztában vagyok, de mivel figyelem mel kisértem az ifjúsági politikai munka, egyáltalán fe a KISZ munkájának a fejlődését, módomban állt vállalaton belül is segíteni és támogatni ezt a munkát, azt tapasz­taltam, hogy a KISZ munkája és a KISZ vezetők munkája inkább volt politikusi munka, mint ifjúsági vezetői mun­ka. Ebben az anyagban, amikor ezt elolvastam, számomra teljesen kirívóan feltűnő volt az, hogy a sportról, mint­egy tipikusan ifjúsági tevékenységről alig-alig esik I szó, azt hiszem, kizárólag a kerületi tanács feladata gyanánt szerepel egyetlen szóban az, hogy a sporttal is foglalkozni kell. Ott egy tartalmi kérdés is, és 1 ¥5' . jp — ! /. • i

Next

/
Thumbnails
Contents