Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-11-19

Köszönöm szépen. Lezárhatjuk a vitát Elvtársak? Akkor felkérem Fekete Elvtársat, hogy az elhangz ottak­ra mánál inn ' t-LKEIE ELVTÁRS J| © Tisztelt PártbizottságlÉn is bűnöző lévén, már mint dohányos, nem lehet saját érdekeimet is nem figye­lembe venni, arra kérek felhatalmazást, bár szivem szerint számos itt elhangzott kérdést hangosan továbbgondolnék, annak egy részével vitatkoznék, mégis had kapjak felmentést ez alól. Szeretném elmondani, hogy nagyon köszönöm, mint az anyag egyik szerkesztője Gágyor elv társ felajánlkozását és mindenki felajánlkozását, aki in ég az elkövetkező néhány napban vállalkozik arra, hogy irásos vagy más formában konk­rét javaslatokat tesz, Ígérem ugyan olyan lelkiismeretesen, mint az eddig beérkezett javaslatokat, ezeket is megnéz­zük, és minden ami az előterjesztést, az ajánlás színvona­lának javitását szolgálja, maximálisan figyelembe veszünk. Szerintem nagyon helyes, amit Gágyor elvtárs mondott, hogy a gazdaságpolitikát, tudatformálást súlypontozni, kiemel­ni kell, ennek a megvalósitása az, amit valószinüleg a napi •: §§|f© fe gyakorlatban fogunk tudni majd megtenni. ‘s'v Elhangzott, ennyit szabad legyen elmondani, nők h a r - coltek nagyon határozottan a nők kiemeléséért, vagy ellen, jelképesen és szó szerint is, én mint gyenge férfi javasol­tam férfitársaim nevében, és tisztelettel javaslom a párt­­bizottságnak is, hajoljunk meg a hölgyek akarata előtt. Számos olyan javaslat hangzott el, amit azt hiszem, hogy a napi munkában kell figyelembe venni, itt gondolok Pirók elvtársnak hiába fogadná el a pártbizottság, hogy tessék Y'q 1 r

Next

/
Thumbnails
Contents