Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-11-19
• ta I hogy az mindenki számára ad feladatokat, még a pedagógusok számára is, akik közvetve nem érintettek a gazdasági épitőmunkában.De az agitálás, a megfelelő szemlé let-formálás ugy érzem, hogy mindenképpen a mi feladatunk is kell hogy legyen és a műszaki fejlesztéssel, az oktatás korszerű feltételeinek a megteremtésével kapcsolatosan szintén érzünk feladatokat. Nem beszélve a számitástechnikai kultúra elterjesztéséről. Köztudott a fakultációnak a bevezetése, csak példaképpen: hogy a-..rá . ! .. fe saját helyi erőforrásokkal hogyan tudjuk a tárgyi feltételeket javitani. Érdemes lesz majd a mi pedagógus pártbizottságunknak megvizsgálni pl. hogy a számitástechnikához használatos gépeknek a kihasználtsága milyen. • ■%. • i Biztos, hogy itt is vannak még belső tartalékaink. Szükségét érzem a gazdasági épitóműnkéva] kapcsolatosan a megfelelő tájékozódást azért is, hogy a tanulókkal és itt gondoljunk bele a 14-10 éves korú tanulókkal is foglalkozunk, más o felfogásuk és a szemléletük, sokkal érettebbek ezek a fiatalok, mint gondolom 2o évvel ezelőtt. j , ' ©©?©' . A közgazdasági szemléletet kell megpróbálni bennük kif. I alakítani ahhoz, hogy olyan vezető tipusok legyenek majd, olyan emberekké formálódjanak, akik aváltozó gazdasági fa feltételeknek is meg tudnak majd felelni. Mindenképpen az érveknek és a vitáknak, és a meggyőzésnek a szerepét szeretném hangsúlyozni ezen a területen. : Nagyon fontosnak érzem azt a tevékenységet, hogy a pedagógusok szinte napi kapcsolatba kerülnek a szülőkkel. Rengeteg információt kaphatunk a szülőktől, ezeknek az információknak a felhasználásával, továbbításával és a visszainformálással is tudnunk kell élni.Ez a feladatterv is megerősíti ezt. Az életszinvonal, életkörülv53 j© . '-©T —_J — t.