Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-11-19

."tó SMMM U%;;,-fe ■/;©'; = yfeVti' 1'© ti' ii^lfeíítótitós.'- 46 -Á 'v.rj" ;•- í' 'li& Q!!(#{'<> Nem olvastam az anyagban a nemzetközi együttműködésről a KGST-vel való kapcsolatos feladatainkról, egyetlen fél 1 mondatot sem. Lehet hogy elkerülte a figyelmemet, de ez megint egy olyan központi kérdés, az előadásban, az előző napirendi pont keretén belül Szücs Istvánné elvtársnö er­ről tett említést a VII. ötéves terv kapcsán is, gondolom hogy célszerű lenne azért erre is valamilyen formában ki­. térni. Amit Ígértem, azt majd pótlólag Írásban megteszem. ; Összefoglalva két gondolatot súlypontóznák én azrt a súly­ponton feladatok között.Az egyik a gazdaságpolitika és az fe ehhez tapadó, kapcsolódó kérdéskör. Hallottuk Szücs István elvtársnőnek az előadásában, hogy milyen központi kérdés, központi feladat lesz ez az elkövetkezendő években is, a másik kérdéskör, amit én sulypontoznák, az a tudatformálás. Rendkivül fontos, hogy ebben tényleng merészebben, bátrab­ban, sokszínűbben, változatosabban, formában is ineg tarta­lomban is, de mindenképpen a kongresszusi határozatok kere­tén belül maradva kell a feladatainkat megfogalmazni és meghatározni. Én most itt nem akarok belemenni részletek­be, mert ezzel kapcsolatban ilyen bizottsági üléseken sok­szor kifejtettem az álláspontomat, és nem akarom ezt most megismételni, de ha szabad most önmagamat ismételni, ezt a két súlypontot a súlyponti feladatok között még suly­­pontoznám. A gazdaságpolitikát és a tudatformálást. Köszönöm a figyelmet. i ■ Kalmár Lászlóné Köszönön szépen.Tessék Elvtársak! Tessék Baurnann elvtársnő. BAUMANN elvtársnő Baurnann Péterné vagyok a Pedagógus Pártbizottság titkára, és mint uj nemrég megalakult pedagógus párt-I U9 I ró tó 1 I ■:# 8 fi -S* — -——p—III------------------------------------------------------­/■

Next

/
Thumbnails
Contents