Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1984-01-26
lárditása, ennek keretében elsősorban a külgazdasági egyensúlyi helyzet javitása, a nemzetközi fizetőképesség megőrzése. Továbbra is fontos gazdasági és politikai feladat az elért életszinvonal védelme, amelynek egyik alapfeltétele a gazdasági teljesitmények javitása, ezen belül pedig döntő az exportra történő termelés és értékesités dinamikus növelése. ty Mindezek alapján döntő jelentőséggel bir a pártszervezetek politikai munkájában, hogy elősegitsék, érvényre juttassák a népgazdasági, az ágazati, és helyi érdekek még jobb összhangját, ha szük"j; j • séges akkor az érdekek érdemi ütköztetése árán is. j_ :_____ BHBp; fin..' !''■•. '*■; jj ■ "/* fe Éppen ezért minden gazdálkodó szervezet politikai és szakmai veigfspr zetése érvényesítse az ágazati irányelveket, azokkal összhangban fogalmazódjanak meg a helyi feladatok. ;'©:"j .' . . .. . - . ■ . A vállalatok, szövetkezetek és intézmények tevékenységében elsődleges szerepet kell biztositani a költségérzékeny, takarékos gazdálkodásnak. Az elmúlt évinél erőteljesebben szükséges növelni a munka termelékenységét. Javitani kell a munka szervezettségét, a munkaerőgazdálkodást, elő kell segiteni a hatékonyan nem foglalkoztatható munkaerő átcsoportositását. SS fa . » A hatékonyság javitása érdekében a helyi pártszervezetek lépjenek fel a szervezetlenség, a lehetőségek kihasználásának elmulasztása ellen és ebben az egyes párttagok személyesen is mutassanak példát. A jelenlegi helyzet reális értékelése mellett feltétlenül szükse— , ges a középtávú előretekintés, a vállalati tevékenység és a gazdálkodási feltételek perspektivikus szemlélete is. El kell fogadtatni a differenciált bérezés gyakorlatának szükségességét, és fel kell lépni az egyenlősdi ellen. £ jj I