Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1983-10-19
Ahol a fiatalok összetartozásának kohéziós erejét sikerül megteremteni, ott az esetek többségében megindulhat a végzett munka tudatos vállalásának folyamata, szépségének, társadalmi hasznosságának érzése, s ezen keresztül az egyén által végzett munka fontosságával való azonosulás. J Erre jó példák valamennyi munkásbázisu szervezetünknél akadnak /brigádmozgalom, ifjúsági brigádok, szakmai versenyek, ujitó mozgalom, társadalmi munka - ld. mellékletek/. A jó munkát megalapozó lehetőségek megteremtésére az eredményekből adódó továbbfejlődés elősegítésére azonban ma még nem tudnak hatékonyan, tudatosan figyelni szervezeteink több- Ili: ségében. Neheziti ezt a KISZ vezetők körében megfigyelhető fluktuáció és tapasztalatlanság is. Ez utóbbiakból is adófi d fi©5©' ; dik, hogy sok esetben a KISZ vezetők sem tudják - hiszen ők is részesei a helyi gondoknak - kellőképpen átlátni, „kívülről megítélni11 a problémákat. Meg kell azonban ennek kapcsán azt is jegyezni, hogy sokszor az ifjúságpolitikával foglalkozó társadalmi, politikai és állami tisztségviselők is gyak\ ■ v ran csak mutatószámokban, formai keretekben gondolkodnak, pe-1 ■ rá ' : dig élettapasztalatukra, pedagógiai érzékükre, segitő készségükre lenne szüksége a fiataloknak és KISZ szervezeteknek " egyaránt. UH-0. I 911 m \ tfilÉiP i IN >,'• mm® i II. 91 ■ A feladatok végrehajtásának értékelése : 1./ Politikai tömegbefolyás alakulása Ma kerületi KISZ szervezeteink tömegbefolyása nagyobb, mint amit a szervezettség adatai mutatnak. Az utóbbi egy évben tapasztalataink szerint a KISZ tekintélye, tömeghatása a munkásfiatalok körében erősödött. 7 I