Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1983-03-24

- " 7. 4 f :-:tó “y^r'-r / tó: ■ - ? -re ?SS^ ME& ■ : . ■msmm tSmtm&é. I ■,” Bernáth elvtárs: Maros elvtársnö kérdésére: ennek a területnek mint fővárosi szabadidő központnak a megépítése ez évben kezdődik. Ennek ki­viteli összege igen jelentős; mintegy 110 mFt-ot tesz ki. Az utóbbi években ezen a területen néhány sportpálya kialakult, ide már szerveztünk akciókat. Tervünk, hogy minden lehetséges területet felhasználjunk. Elsősorban a Hárshegyi tábort akarjuk alkalmasabbá tenni, mozgásra, sportolásra hasznosítani. Rosenberg vásárcsarnok. Ezzel a kerületi PB sokat foglalkozott, fővárosi és kerületi tanácsi szinten is számos esetben megtár­­fa gyaltuk, megbeszéltük a tennivalókat. Volt olyan elképzelés, hogy mintegy 100 milliós összeggel ennek a csarnoknak az átépí­tése. fog megtörténni és kb. ezer ágyas kórházat építünk. A pénz­ügyi gondok ugy alakultak, hogy ilyen nagy arányú beruházást nem tudunk végrehajtani. A meglévő pénzből a nagyszabású épület tető­­szerkezetét megtudjuk javitani, kisebb átalakításokat, a pavilo­nok rendezését tudjuk elvégezni. Ezek a munkálatok folynak, sőt részben el is készültek. Közös tervünk, hogy ezt a csarnokot job­ban megtöltsük, nagyobb lesz a választék. A csarnok átépítésé sajnos nem fog menni, de mi is sokat tehetünk jobb funkcióbetöl­tése érdekében. Gábris elvtárs kérdésére válaszolva: az Uttörőház bővítése: hi­teleszközök, kivitelező kellett. Az Uttörőház bővítése a VI. öt— © éves terv elején adódik, az Arany János u. 10.sz.-ban Uttörőház o alatt egy 500 m terület megüresedett, a kerületnek ezt sikerült megszerezni, rendelkezésünkre áll. Tervünkben továbbra is szere­peltetjük, bővítjük, korszerűsítjük, jelen pillanatban pénzesz­közök nem állnak rendelkezésünkre. Közös működtetéssel, közös se­gítséggel előteremtjük az összeget. Váci utca környéke: Erre a célra 220 millió Ft-ot használunk fel, ennek egy része nem a kerület részére biztosított hitel keretből lesz felhasználva, hanem központi keretből hiteleszközöket kapunk, hogy a belvárosnak ezt a részét rendbe lehessen hozni. És nemcsak a házak tatarozásáról van szó - a szolgáltatás, a közmüvek, hirde­tő berendezések - tehát elfogadható miliőt szeretnénk teremteni. Szervezett, gyors munka folyik ezen a területen. 5 £ j I i y ■ ©. 1 I ii * © r

Next

/
Thumbnails
Contents