Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1981-04-17
A kulturális területről röviden annyit, hogy az alkotoktól ugyanazt kérjük, mint amit eddig: a valóságot ábrázolják, a jxóphez szóljanak nagy felelőssóggel. ízlés, stilus, alkotói módszerek kíérdósében türelmese^ vagyunk, lehet kísérletezni. Erre módot nyújtunk, de elismerés az élet minden területén a kísérlet eredményeiért jáK. Azt akarjuk, hogy a szocialista eszmeiségü színvonalas alkotások élvezzenek nagyobb elismerést, támogatást. Az ellenséges nézetek ne kapjanak teret, a vitatható nézeteket pedig kövesse határozott marxista állásfoglalás. Tehát nagyobb határozottságra ós következetességre van szükség, mind tó" a támogatásban, mind a tiltásban. I Ezeknek az elveknek a következetes érvényesítéséről a központi irányításnak kell gondoskodnia. Ez csak úgy oldható meg, ha az emlitett kérdésekben egységes szemlélet érvényesült először a terűj letért felelős kommunista vezetők között, másodszor szélesebb értelemben véve az egész pártban. Ez az egységes szemlélet nélkülözhetetlen ahhtP;?.) hogy a párt kulturális téren is beíütse vezető szerepét, és egység legyen a különböző szintű végrehajtó szervekben is. : Ezután néhány szót az ellenzéki megítélésről. Az ezzel kapcsolatos teendőkről azért lehet nagyon röviden beszélni, mert Kádár elvtárs ezt is elmondta a Népfront kongresszuson. Azt hangsúlyozzuk, hogy különbséget kell tenni az ellenséges, illetve ellenzéki személyek között, de móg az utóbbiak között is aszerint,hogy egyes kérdésekben vagy a szocializmus egészével szemben foglalnak el ellenzéki álláspontot. Meg kell különböztetnünk továbbá a fenti kategóriáktól a megtévesztett embereket vagy egyszerűen csak a vitatkozókat. Nem minden vitatkozó ember ellenzéki. I | j i | "3 ;x