Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1981-06-23
: y " I ■' • l ■7l * ♦- (JL -! "liilj iBlP Akkor én a Pártbizottságtól előlegezett bizalmat kaptam és én ezt nagyon komolyan fogadtam* De nemcsak előlegezett bizalmat, hanem elvtársi segítséget, jó szót, ha kellett kritikát is* Természetesen az ember arra törekedett, hogy a tévedéseket önmaga is megfelelően belátva, a változtatást végre tudja hajtani, még, ha nem is volt az mindig olyan könnyű* Az első naptól kezdve élvezhettem a kerületi Pártbizottságnak, mint kommunista testületnek embert formáló ereját. Nagy biztonságot kaptam - élvezhettem az itt dolgozók_segítségét, bizalmát. Ez tette lehetővé a feladatok megismerését, egy idő után a feladatok megértését és erőmhöz képest az adott feladatok ellátását. Köszönöm az emberi és kedves szavakat, amik elhangzottak. A PB-tagokkal folytatott beszélgetések során is szóbakerült, hogy mindaz, amit elmondtak a négy év munkájáról nem volt ró lehetséges másként, mint hogy a közös feladatokért közösen dolgoztunk, azon közösen munkálkodtunk. Ebből az én részem egy-ötvenhetednyi, majd egy-ötvenkilencednyi. Nagyon sokat kaptam ez alatt a 3 év és tiz hónap alatt. Megtanulhattam a politikai munka, a pártmunka apróbbnagyobb, de fontos kérdéseit. Megtanulhattam, hogy ezeket a feladatokat és kérdéseket csak az őszinte bizalom, a nyíltság, s az ügyünkbe vetett szilárd hit talaján lehet^megoldani és elvégezni. Érezhettem, mert ezt az ©•kerületi pártmunkában gondolom meg kell érezni. Az itt dolgozó több mint 27o000 kommunista elkötelezettséget, a párt politikája iránti bizalmat és a végrehajtó nagyfokú felelősségérzését kívánja. Érezhettem a kommunista kollektíva erejét mindenek előtt a testületekben, de az alsóbb irányitó pártszervezetekben is. Ez külön is nagy tanulság volt számomra, mert, ha bizalommal közeledünk az emberekhez, bizalommal válaszolnak. Ha meghallgatjuk véleményüket nem csak a gondjaiktó-'1 kai, hanem cselekvőén is mellé állnak az ügynek és készek azt _ szolgálni. Megtanulhattam, mert sokan voltak, akik segítettek és meg kellett tanulnom a megfelelő rugalmasságot is. Azt, hogy szót kell érteni, mert csak ugy lehet előbbre vinni az ügyet. Meg szerettem ezt a kerületet, ezt a munkát és nem titkolom, hogy fájó szivvel megyek el innen. i A másik oldal, hogy őszinte megtiszteltetés számomra„a budapesti pártvezetés bizalma, amely elszólitott. Mit mondhatok még? Mindenek előtt igyekszem ugy dolgozni, hogy ne hozzak szégyent sem a kerületre, sem az itt dolgozó elvtársaimra, barátaimra. Befejezésül még egyszer mindent köszönök a Pártbizottságnak, a Pártbizottság minden tagjának akikkel együtt dolgoztunk. Bár csak lenne erőm visszaadni mindazt, amit kaptam az elmúlt 4 év alatt. Őszinte szivvel köszöntőm Szücs elvtársnőt. Meggyőződésem, hogy jól választott a Pártbizottság. Meggyőződésem és biztos vagyok benne, hogy a most kinyilvánított bizalom mellett Szücs elvtársnő is megkap minden segitséget a Pártbizottságtól. Nagyon sok sikert kivánok ehhez a felelősségteljes megizatáshoz s Szücs elvtársnő: érezd magad otthon ebben a kerületben. Fb ■ ■ — — - ■ ... ... •0.., . ; Y ':Y'0 . I—---------------1