Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1980-11-24

- a 6-13 éves általános iskolás korúak korcsoportja a 7o-es évek elejei demográfiai hullám következményeként a VI. öt­éves tervidőszak folyamán növekedni fog; .'■0|É| ~ több mint 11 %-al kevesebb a középtávú tervidőszak végé­re számított munkaképeskorú népesség száma, ugyanakkor- mintegy 4 %-al nő a nyugdíjas korúak száma, az össznópes­­sógből való arányuk egyidejű emelkedésével. összegezve a tervidőszak alatt számításba vett változásokat, megállapítható, hogy a kerület lakosságának 7,7 %os csökkenése mellett, az általános iskoláskorú és a nyugdijaskorú népes­ség száma és aránya nő, ugyanakkor a többi korcsoport /böl­csődós-, óvodás-, munkakópeskorú népesség/ száma ós aránya visszaesést mutat, 3*/ Lakásállomány. Kerületünkben - az ismert adottságok miatt - lakásépítés nem folyt. Ugyanakkor az elmúlt öt évben kilenc rossz minőségű tójjK lakóépületet kellett kiüríteni, illetve lebontani, melynek következtében 433 lakás szűnt meg, A kerületi lakásállomány 19Go. január 1-én 19,665 volt. Az TM állomány szobák szerinti megoszlása a fővárosi átlagnál keve-V,kerület Budapest 1 szobás 42 % 45,4 % 1,5-2 szobás 40 % 41,1 % ffi 2,5 ós több szobás 18 % 13,5 % A Belváros lakásállományára a nagy lakások viszonylag magas aránya jellemző. Ebből aódóan sok a lakásmegosztás ós a társbérlet. Még mindig Glo szükséglakás és 27o életveszé­lyes lakásunk van.

Next

/
Thumbnails
Contents