Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1980-05-09
A tervezőintézeteknél az érdeklődés középpontjában a kormányszervek által hozott, a műszaki tervezésre vonatkozó átlagos 15 %-os létszámcsökkenési rendelkezés áll. A tervezői szakembergárda átcsoportosítása nemcsak a VI., hanem a VII. ötéves tervek feladatainak sikeres megoldását is befolyásolja. További lényeges problémának látják, hogy a tervező és kivitelező ^ vállalatok között jelenlegi munkamegosztás megváltoztatását célzó ÉVM koncepció mi módon nyer realizálást. A közismerten „megrendelési", illetőleg „kiviteli" tervdokumentáció készítési metodika mindkét szervezetnél lényegében befolyásolja a jelenlegi munkafolyamatokat, s ennek függvényében szükséges szakemberállományt is. 1S80. I. negyedév tapasztalatai azt mutatják, hogy jelentős bizonytalanság van a belföldi arak kialakitasa körül. Vannak külkereskedelmi vállalatok, ahol a forgalomnak csak 20 % körüli részére van ármegállapodás a belföldi partnerrel. A termelő vállalatok első reagálása a megváltozott körülményekre ugy jelentkezik, hogy az árakba tovább kívánják hárítani költségeiket. Ez a magatartás nagymértékben rontja az exportlehetőségeket. fi Az államközi tárgyalások és a kontingensek kialakításának nehézségei nagymértékben befolyásolják a szocialista relációban folytatott külkereskedelmi munkát. Széleskörű észrevétel, hogy az import engedélyezés nehézkességét talán célszerű lenne az ágazatokra lebontott kontingensekkel áthidalni, mert ezzel a döntés és a gazdálkodás közvetlenebbül érintheti a felhasználókat . Az exportszállítás ütemességét az egyre súlyosbodó vagonhiány nagymértékben nehezíti, de a gyakori határzárak is ugyan ilyen súllyal jelentkeznek. Különösen jelentős ez az olimpiai szállítások teljesítésére való tekintettel. • fi £ | r. -. '