Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1978-04-14

Ezért érvényt kell szerezni annak a korábbi határozatnak, hogy az instruktorok vagy az információs felelős a soros titkán értekezleten, vagy a tájékoztatás más eszközét felhasználva /P3, a Kerületi Pártélet/ - keresve az uj lehetőségeket -^ad­jon választ a kerületi PB hatáskörébe tartozó felvetett ker­tekre. Ugyanakkor rendszeresen fel kell hivni a figyelmet^ azokra a yálaszokra amelyeket felső pártszervek tettek közzé az egyes kiadványokban /Titkári Tájékoztató - Politikai Vita­kör anyaga - Társadalmi Szemle - Tömegpolitikai Tájékoztató . (indon szinten erősítsük azt a helyes szemléletet, hogy a tá­jékoztatás mint fontos politikai feladat a párton belül kői­ig: i| lekaiv munkát igényei. , A 1;. -illeti Pártbizottság alosztályai a IMO-val egyeztetve^ ^ 1 szükség szerint, de legalább évente egyszer összegezzék, érté­kelnék az üzemi, intézményi lapok tájékoztató munkáját, es ezt rögzítsék a decemberi információs jelentésben.- Az instruktorok segítsék a sajtót az üzemekben, intézményekben és legyenek kezdeményezők az általánosításra is érdemes tapasz­talaitok kerületi szintű és még szélesebb közzétételében. A part­­, szervesetek tájékoztassák, orientálják a lapok képviselőit e­rlilotük aktuális feladatairól. _ javítani kell a testületek - kerületi PB, kerületi VB, MB-ok, üzemek, intézmények VB-PV- munkabizottsági ülésein - tárgyalt tornákban a párttagság tartalmasabb tájékoztatását. Ezek gyak­­r\ rabban, érdemibben és közérthetően kapjanak nyilvánosságot a helyi sajtóban, , a kerületi PB információs munkája szervezeti jellegű feladatait ' illetően a kerületi VB által 1977. XXI. l-&> elfogadott alabbi követelmények legyenek az irányadók. 1. A politikai és közéleti eseményekről*szóló hangulati jelzesek mellett a gazdaságpolitikai, termelési, művelődéspolitikai gya­korlatról alkotott véleményeknek az eddiginél nagyobb hangsúlyt koré1 adni a jelentésekben. | Ezért szervezeti és tartalmi módosítást kell eszközölni a je­leütésekben: , .,- minden hónap harmadik csütörtökén esedékes szóbeli információ­tól /ezt a kerületi PB illetékes munkatársa adja az esetenkent 11 ; ’ I- 5 -3 Y . s _............................ i

Next

/
Thumbnails
Contents