Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1977-03-02
r- elismerik a szocialista brigádmozgalom kifejlesztésében a szakszervezeti szervek eredményes erőfeszítéseit, de véleményük szerint az egységesebb és jobb értékelések kialakításához többet kell tenniük. Elitéinek minden olyan - akár alsó, ■ vagy felsőszervi - törekvést, amely csak a statisztikai számok tükrében - hány szooialista brigád van - kívánja megítélni egy termelő-kollektiva értékeit.- a SZOT határozatainak lebontása, a feladatok végrehajtására I vonatkozó utasítás nem egy esetben eltérően - s nem a SZOT- határozat szellemében - jelenik meg az egyes ágazati szakszervezeteknél ;- túlzottnak tartják a különféle 3 és 6 hetes, több hónapos szakszervezeti továbbképzésre behivottak arányát, s ugy értékelik, hogy a munkában nem ad annyi pluszt, mint amilyen hátrányt jelent a termelésből való kivonásuk ;- a pártpolitikai határozatok gyorsabb adaptálását és az erre vonatkozó szakszervezeti feladat-meghatározások konkretebb * megjelenését igénylik, így például a Politikai Bizottság au— V, gusztus 10—i - a társadalmi rendezvények munkaidőn túli megtartásával kapcsolatos - határozata érvényesítésére a szakszervezeti ágazati szervek túl későn adták ki állásfoglalásukat . 3./ Államigazgatási, gazdasági szervekre vonatkozó kérdések : fa- legtöbb észrevételt a beruházásokkal kapcsolatban tették. Vélemények szerint a kellően át nem gondolt ós előkészítetlen indítás az oka, hogy több esetben menet közben kell módosítani, a gyakran már elvégzett munka megy veszendőbe. Észrevételezték, hogy az ország számára oly fontos erőmüvi beruházások koncepciói kialakítása körülményes, a Villamosipari Tröszt ós a minisztériumok nehezen koordinálnak. Megkérdőjelezték a hosszú átfutással készülő létesítmény termékeinek kelendőségét is ; tb j : _ * — - — - ... r.