Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1977-03-02

I re'W« 1 Ííi1®fp|ts; *1*1 elfogadott egy intézkedési tervet, a tagkönyvcsere lebonyolítására, ... amely intézkedési terv befejező mondatainak egyike az volt, hogy aztán a végzettmunká.rél,vagy a befejezésről adjunk számot 1977. február végén. Erről adtunk most számot. Tehát az se baj , talán, ha azt mondjuk, hogy ezt megcsináltuk, logy befejeztük, mert befejeztük, hisz kicseréltük a tagkönyveket. Hogy egy sor . dolog itt marad, hogy szívleljük meg, hogy vonjuk le a konzekven- , j lg ciát, az egy más dolog. Tulajdonképpen tehát ez is maradjon a jövőt illetően, hogy bizonyos igények elhangzottak felénk, a felénk alatt sok féle, fajta pártszervet, állami szervet értek, s* szívleljük meg a bírálatokat, általában is a párt belső életére vonatkozóan különösen, jelezzünk vissza kízonyos kérdésekre. Ez fa külön klgyüjtötték a mi elvtársaink, ugy hogy én azt hiszem, hogy ez az, ami a további teendők sora. Na most konkrétan pedig még az, arra gondoltunk eleve is, amikor a vb-ben vitattuk, hogy az irásos jelentést az ilyen kigyűjtött elvi-politikai problémátilca nélkül, tehát ezt az alapjelentést a két anyag közül ezt az elsőt, amit 15 oldalas, ezt még összedolgozzuk a szóbeli beszámoló egy részével, a hozzászólások egy néhány megállapításával, hogy kerek legyen ez a mondandó, mert ugye nálunk is adott volt a dillema, r • mire szorítkozzunk. Csak a szervezeti lebonyolításra, vagy ilyen 14 tartalmi, politikai, eszmei kérdések taglalására is. Hiszen azt mondottuk az indulásnál, hogy a tagkönyvcsere fő feladata a tagsággal való beszélgetés volt. Pedig nem korlátoztuk a tagságot, hogy CBak erről beszélhet. Ezért talán valamiféle, ha egy kicsit lekerekített képet is, de erről is képet kell adni. Azzal együtt hogy ennek bizonyos része az agit-p.ropposolc aaztala, másrésze a gazdaságpolitikusoké, és i gy tovább. Ilyenfajta módon és én azt hiszem, hogy ez nem könnyű dolog, megpróbáljuk az egységes anyagot megcsinálni és egy két hét múlva, elküldeni, megküldeni az illetékeseknek, méghozzá ugye felsőbb pártszerveink illetékese­ihez, pártbizottsági tagjainknak, fegyelmi bizottsági tagjainknak, a pártbizottságok, a pártvezetőoégek titkárainak, a függetlenített politikai apparátusunknak, valamint a tömegszervezetek kerületi vezetőinek. kS X X'i i /.

Next

/
Thumbnails
Contents