Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1974-01-28
Éppen ezért, igen nagy jelentősége van a helyes adópolitikának. Jelenleg nagánkisiparost és magán kiskereskedőt - tevékenysége után - kétféle adókötelezettség terheli: a termelői forgalmi adó és az általános jövedelemadó fizetése. A forgalmi adó szükebb körű és csak az druelőállitó, valamint egyes kiemelt szolgáltató tevékenységből származó bevételeket terheli, de ez lényegében nen a kisiparost, hanem azt átháritva a fogyasztót terheli. Ezzel szemben az általános jövedelemadónak kimondottan jövedelem szabályozó szerepe van, fzért jelentősége igen nagy. Már több éve olyan adóztatást igyekszünk megvalósítani, amely elsősorban a fa nagyobb jövedelmet elérő, alkalmazottat foglalkoztató, druelőállitó kisiparosokat terheli fokozott mértékben. Ugyanakkor főleg az idősebb korú, kifejezetten szolgáltató kisiparosokat, kiskereskedőket anyagilag is kedvezően érinti az átalány összeg negállapitása. Az átalános jövedelemadó évenkénti negállapitása, kivetése az adózók által benyújtott adóbevallás adatainak mérlegelése után, az uj jogszabályok szerint nen a lakhely, hanem a telephely szerinti adóhatóság feladata. Hosszú évek gyakorlati tapasztalatai szerint a tiszta jövedelmet - az elfogadhatatlan bevallások miatt - az adózók 96-98 %-nál becsléssel kellett megállapítani. Ezt szenéltetően mutatja a következő összeállitás: . ... | . Adózók Bevallott jövedelem Becslés alapján negálla-Év ösrze- 1 főre eső pitott jövedelem fa sen átlag össze- 1 főre sen eső átl. 1972. Iparosok 541 24.468.000.- 45.227.- 40.381,400.- 74,642.-1972. Keresk. 44 1,813.000.- 41.204.- 4,063.500.- 92.352.Kerületünlcben működő kisiparosok és kiskereskedők terhére az 1972-73.években kivetett adók összegét az alábbi táblázat tartalmazza: I fe 0 5 .1 1 'tó-fe" vtéfeYfe :'ráfeta7;;'fe;;fe.> R/R;’ .fe'fel;fefe:ráta;;feife ■RtafetófefeÜta.fe.l ’ fe ' ■ É- 17 -r