Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1974-01-28

r— ' J I I-i-Az üzemek, intézmények segitőkészségének jövőbeni igénybevételével. December 18.-i aktivaértekezletünkön is említettük ezt. Az is fontos, hogy a társadalmi munka eredménye ao.benne résztvevők szá­mára kifejezz© a közvetlen és közvetett érdeket. Szélesíteni kell az "Egy üzem egy iskola" ibozgalmat. A másik a testneve­lés, testedzés, sport feltételeinek jobb megteremtése. 5/A párt belső életével kapcsolatos belső problémák. Az egyik a kádermun­ka. A KB határozata és Pullai elvtárs beszéde megjelent a pártsajtóban. Ezzel kapcsolatban az a feladatunk, hogy az elkövetkező napokban, hetek -ben alaposan tanulmányozzuk. Az első félévben Pártbizottsági ülésen meg­vitatjuk és a félév második felében taggyűlésen is megbeszéljük, megvi - tatjuk. A kádermunkában a tisztségviselők kiválasztásához most hozza kell fogni. A fiatalok, nők, közkatonák arányait nötelni kell. Beszélni kell arról is, hogy akik kimaradnak az egyik tisztségből, milyen más tisztségben ta' lesznek. Vigyázni kell, nehogy feleslegesen megsértsünk embereket, tó A másik fontos dolog a,tagfelvétel. Ezen a területen az V. kerület nagy erőfeszítéseket tett, a 75-25 százalékot teljesítette. Konkrét számokat erre az évre móg nem kaptunk,' szóban azonban közölték velünk, hogy 19 tó­ben a múlt évi alapelvek és arányok maradnak. A kongresszusig ugy lesz, ahogy múlt esztendőben csináltuk. Tovább kell erősíteni a fizikai dolgo­zók felvételét a pártba, a fiatal szakmunkásokat elő kell készíteni. Az alkalmazotti és értelmiségi kategóriába csak a legjobbakat ajánljuk, óvatosak legyünk. Végül a munkatervről néhány szót. Három megjegyzést szeretnék hozzáfűzni. Erről is szóltunk már decemberben, hogy a mig a KB nem'határoz, nem hoz­za nyilvánosságra a hátarozatat a XX. kongresszusról, sem szobán, sem Írásban nem beszélhetünk. Az elvtársak felhívták a figyelmünket,^hogy ' ezek a munkátervek levegőesek legyenek, hogy a kongresszusi ha„arozafcok beleférjenek. Ezért csak 4 pont a PB éves programja. Mik dominálnak a napirendek között ? , Minden munkaterv készítésénél figyelőmbe vettük a zsúfoltság elkoruleset. Ennek leginkább látható jele, hogy a VB napirendi pontjai között több szerepel informatív jelleggel. Kérem a Pártbizottságot, hogy az eloter jesztéseket vitassa meg, a Pártbizottság munkaprogramjai fogadja el, a végrehajtásnál aktivan közreműködjek. Merényiné elvtársnő: Javasolnám, hogy az első napirendi pontot,a KB 1972. november 14-15-1 határozatának kerületi végrehajtásáról szóló jelentést a PB 19 tó. ovi programját és a VB 1974. első félévi munkatervét Kurucz elvtárs beveze - tőjével együttesen vitassuk meg a mai ülésén. Átadom a szót az elvtar -saknak. Tóth elvtárs: Kedves Elvtársak / _ . , , A jelentést átolvasva látható, hogy a kerületi Partbizo Usag, a Ve^ro hajtóbizottság és a munkabizottságok milyen nagy munkát Regeztelc 1973- ban a novemberi határozatok végrehajtásában. Mi szerencsés helyzetben voltunk, hogy a V3 megbízásából október ás november hónapokban 37 válla­lattal folytattunk beszélgetést a gazdaságpolitikai bizottság tagjaival. G r

Next

/
Thumbnails
Contents