Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1973-02-12
■ \ }, . j 1 '■ fi I ■ 0 I fi' I I - 24 -A KISz kerületi Bizortságának feladatát a KISz Kongreszszusa meghatározta* Ezek végrehajtása folyamatosan pártszervezeteink segitósével történik* Jónak értékeljük a KISz Bizottság vezetőképzés terén kialakított uj módszerét és hatékonynak bizonyuló formáit* A kerületi Pártbizottság Végrehajtóbizottsága több izben ' foglalkozott ELTE pártszervezeteinek, állami vezetésének munkájával - az ország egyik legnagyobb tudományegyetemén tanuló Jps fiatalok eszmei-politikai helyzetével, körükben végzendő munkánk jobb meghatározásával* A VB tárgyalta a kommunista tanárok nevelő munkáját, a tagfelvétel háyzetét az ifjúság körében, résztvett a BptaPVB egyetemre vonatkozó határozatának kialakításában s figyelemmel kiséri e határozat végrehajtását Ennek során a kerületi PB titkárai, a VB tagjai több alkalommal vettek részt az egyetem pánt- és állami fórumainak munlcájában* | Ellenőrizve a Bpi»VB határozata végrehajtását és megállapítható, hogy az már eddig is jelentős befolyást gyakorolt az egyetem életére* A.határozat szelleme mindjobban áthatja, ré az egyetemi közéletet* Ha látványos eredmények nincsenek is,- de javult az általános politikai légkör, a viták érdemibbé váltak, s általában pozitívan befolyásolják a gyakorlatot© Van bizonyos javulás az elvtársi, emberi kapcsolatok erős — désében* Mindezekkel együtt az előrehaladás kézzelfoghatóbb eredményekben mutatkozhatna meg, ha az ELTE PB még következet' • sebb, operatívabb munkastílust valósitana meg, s ha a felső és saját határozataik végrehajtásában konkrétabban kidomborodna személyes felelősségvállalás és kommunista kiállás© I i ta M ................... .................................................................................................................................................■——* V fe, rá • ’ . ' * • ..'.ró'"-. ‘ ' • • ‘"'1' \ . - - /