Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1972-01-28
. Hangsúlyoznunk kell, csak azt a beruházást kezdjük el melyhez a forrás—oldal biztosítva van és nem utolsó sorban népgazdasági ós vullulati érdek fűződik hozzá, vugyis a néi^gazdaság egyenle.es fejlődésének biztosításához szükséges. Feladatunk, hogy az állam—irányítás minden szintjén valamint a vállalat-vezetésben is fokozzák a felelősséget a beruházási döntésekért. Erősítsük azt a közhangulatot, amely nem túri a pazarló* luxás jellegű beruházásokat. Amely arra ösztönöz, hogy a fejlesztési célok mind a vállalati mind az ágazati szinten összhangban legyenek a népgazdaság teherbíró képességével. fe Amint már mondottam, népgazdaságunk szilárd alapokon, dinamikusan fejlődik, A további zavarmentes fejlődés biztosítása érdekében az ismert és felismert hibákat lei kell javitani. Ebben a munkában nagy szerei) hárul a kommunistákra a pártszervezetekre. Ennek kibontakoztatására mitjfbett a kerületi pártbizottság? Először; Széles propaganda agitációs tevékenységet fejtettünk ki. Pártnapokon ismerte „tűk és magyaráztuk a Központi Bizottság határozatát és abból adódó feladatokat. Másodszori Munkát érvünkben meghatároztuk tennivalóinak e sokrétű munkában. fa Harmadszor; Alapszervi titkár elvtársak részére két félnapos titkári értekezletet szervezünk, ahol megvitatjuka< az elvtársakkal a határozatokból adódó feladatokat* Mi ugy értékeljük a pártszervezeteink gazdaságsegitő ellenőrző munkáját, hogy az elmúlt évben aktivitásuk nőtt ez hiven szol álta a X.I'onresszus határozatainak végrehajtását. Ugy értékeljük, hogy pártszervezeteink fel vannak készülve az előttünk álló feladatok elvégzésére. Azt hangsúlyoznunk kell, hogy ugy mind a gazdasági vonatkozásban mondottuk itt sem kampány feladatról van szó, hanem a népgazdaság egyenletes fejlődésének biztosításáról van szó, és e feltárt hiányosságok csak e keretben javíthatók ki. Tehát politikai munkában sem lehet a kérdésekről a határozat ismertetése és megértetés© után napirendről levenni. Munkánkat ugy kell végezni ,hogy X i ____ ____ ___.1-----—_______________________________________________________________________ ____________________ r