Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1972-09-12

■ Ki " ? * | 11|» • H B meg kell találni az utat. A közvélemény hangulatára ennek az értelmiségi körnek jelentős szerepe van, ezek az emberek nap, mint nap az emberek tömegevei találkoznak, ha ezeket nem oktatjuk, nem képezzük tovább es nem világosítjuk fel őket nagy hiba. A közmüvelésnek igen fontos területe ez, mivel az emberek­kel való közvetlen érintkezésnek nagy jelentősége van, mert pl. az orvos gyógyítás ■ I közben betegével igen fontos kérdéseket megbeszélhet es nem mindegy, hogy ez a beszélgetés helyes, vagy helytelen irányban halad. Ha a felsorolt körülményeket nem vesszük számba, a hibákat nem fogjuk kijavítani, nem érhetünk el olyan eredményt, mint amilyent a párthatarozat célul tűzött ki. MBB WBm ..pjgffixEn Mrapg© Seres elvtáps: A niQgunk részéről a határozati javaslattal gs saj«it munkánkkal igyQKQztunk a pártmunkában, a politikai tömegmunkában a közmüve lés ügyét az eddigieknél jobban szolgálni. Kétségtelen, hogy a végrehajtásnál van mit javitani a szemléleten, a hozzáálláson, a magatartáson. E téren a propaganda lehetőségeit is jobban fel kell használni. Valójában arról van szó, hogy elmerülünk a gazdasági elethen, a napi munkákban. Bizonyos emberek cselekszenek is a közmüvelés érdekében, de más munkaterületen lévők csak megkívánják annak végzését, de ők maguk nem tesznek semmit, ez azonban ro§sz és ebből adódik a szakadás. A pártmunkában e kérdést számon kell tartani és ezen a megoszláson változtatni kell. A közmüve lésben nagy szerepe ven a TIT—nek, a TV—nek, Rádiónak, stb. Napjainkban elég nagy a mozgolódás ezekben a szervekben is. A TV is hozott határozatokat ennek a munkának a megjavítására, a TIT-ben is törtpntek lépések. írók, költők kapták azt a feladatot, hogy a mai modern világban, a ma emberének ugy Írjanak, hogy az a munkástömegekhez is elérjen. Tény azonban, hogy az apró kérdésekben, apró dolgokban munkánk közben is nagy súlyt kall helyezni a közmüvelésre. fa Nagy fontosságot tulajdonítok a kollektív szervezésnek, ériem ez alatt a színházi szervezéseket is. Persze jól ki kell választani, hogy milyen időszakban, vagy milyen drabra történik ez. A formát mindig meg kell találni, más pl. ez egy minisztériumban és más agy üzemben. Ide tartozik az is,hogy oda kell figyelni az üzemekben, intézményekben a kulturális alap pénzét mire költik, mert ennek önmagában is van jelentősége. A tehetősebb emberek megoldják egyénileg saját művelésüket, de a vállalatokon ást belül a szakszervezeteknek és pártszervezetek­nek is foglalkozni kell ezzel, különös tekintettel az egyszerűbb emberekre. A közmüvelés a kultúra világán belül egy nag on nehéz feladat. Forszírozzuk a színházon keresztül történő nevelést, ami nem lebecsülendő, de a nehéz műfajra való nevelésnek, a zenére nevelésnek is van jelentősége. Ezenkívül súlyt kell fektetni a felnőtt oktatásra is. Mindezek azt jelentik, hogy a tömegkultúra, a közmüvelés megfelelő hangját, súlyát igyekezzünk biztosítani. Intézményeknél, üzemeknél becsüljék meg azokat a kádereket, akik a közmüvelés szolgálatában állnak és legalább olyan gonddal keressenek jó kulturost, mint jó futbalistát. I________________________________________________ÁT | i r

Next

/
Thumbnails
Contents