Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1970-06-29

Egy másik cikk, hogy az állam nem a.proletariátus kezében von, Magyarországon semmilyen ellenőrzés nincs és itt fel­merült az értéktöbblet kérdése is, hogy hova megy. Erre egy elvtárs felszólalt, és kisült, hogy ha azt le is hoz­zák a folyóiratban, akkor is másfél év múlva jelenhet meg. Egyébként nincs semmilyen mód, hogy Magyarországon ellen­­tánulmány megjelenhess en. A másik kérdés a könyvkiadás kérdése. Nyilván való, hogy nem megoldott az a forma, amiben most vagyunk* Az egyik kiadó itt az V.kerületben a mechanizmus előtt elmondta, hogy ugy oldja meg a kérdést, hogy 100 könyvet kiad, ebből 90 rá­fizetéses és 10 pedig ponyva, ami behozza a deficitet* Ami­kor megemlítettem, hogy nem szabad az lírákat emelni, akkor elmondta, hogy semmi baj, mert a 10 helyett kiad 15-öt és minden rendben lesz, de nem lett minden rendben* A másik kérdés az egyetem kérdése: Ma már egészen helytelen fa azon siránkozni, hogy a fizikai dolgozók gyerekeinek száma csökkent, de az'0k, akik írj őst alkalmazottak és értelmiségi­ek zömmel volt munkások* Ezeket a kérdéseket, sőt magát az értelmiség kategóriáját is alapvetően meg kellene nézni, hogy tulajdonképpen mi­lyen álláspontot foglaljunk el ezekben a kérdésekben. 6iró elvtársnő: Én nem tudom olyan gyorsan felfogni az itt hallott dol­gokat, ha kisseob lett volna a téma, jobban tudtam volna követni. Annyit igen, hogy rendkivül sok, nagyon fontos f és komoly problémát érintett Seres elvtárs. En szeretném kérni, amennyiben mód van rá, hogy ezt az anyagot írásban kaphassuk meg, és esetleg részletekben, ha lehet vissza­térni a vitára* fa Három dolgot azért mégis megemlítenék: Az egyik a Miivé lö­dé s ügy. i Minisztériummal kapcsolatos és nem volna ildomos, ha hallgatnék: ez a művelődési konferenciánál: a problémá­ja. Seres elvtárs említette, hogy megtárgyalták, ez segit­séget adott a konferencia sikeréhez. Már az előkészítés­nél nagyon komoly problémák vetődtek fel. Komoly stagná­lás van mind tartalmi, mind szélesebb körbon. A konferencia meg volt, elképzelés van, hogy hogyan lehetne korszerűbben irányítani, de" olyan sok Összetevője van, .pld: hogy milyen összefüggésben van az élettel, civilizációval, stb. Ez móg nagyon sok feladatot jelent a jövőben is a pártszervezetek­nek. A •tömeg művelődése a mi rendszerünkben politikai kérdés. Politikai kérdés, hogy ebben a nagyon bonyolult kérdésben milyen alapműveltséggel rendelkeznek az emberek, akiknek nagyobb demokráciát akarunk adni. Vagy a termelés vonatkozásában, ahol nemcsak a tudomány van, hanem az egy­szerű dolgozó hozzáállása, magatartása. Látjuk ennek a kérdésnek a komolyságát, foglalkozunk vele, és a pártszer­vezetektől is kérünk segitséget. I - j . —— k ‘ * / / w | ——Ma—»wwwHnmrrnr« H w 3 — I f.

Next

/
Thumbnails
Contents