Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1966-10-27

, j - 3 -A Fegyelmi Bizottság; elnöke Somlai László et. 51 szavazattal tagjai Ernőd István et. 51 Nemes Sándornó dr. 51 Tamás László au. 51 Zala Imre et; 51 Csima Ferenc et. 51 dr.Sárándi Imre et. 51 Ezután Berakás elvtárs a régi és az uj PB. nevében is szól. Azok az elvraársak, akik a régi PB-nek is tagjai voltak, tudják hogy az elmúlt évek alatt nem könnyű munkát végeztek, s az uj PB. tagoknak is fel kell készülniük az elkövetkező évek felada­taira. A szavazás eredménye azt mutatja, hogy a Végrehajtó Bizottság és a titkár elvtársak számíthatnak egy emberként a PB. tagjaira, mivel egyemberkónt adta le szavazatát is a jelenlévő 51 PB.tag. Ugy érzi, hogy ez az egyetértés szükséges a további munkához Y is egyrészt azért, hogy a VB. és a titkár elvtársak jó munkát végezhessenek, másrészt azért, hogy a PB. mint testület is jo munkát végezzen. Ugy a PB. mint a VB. tagjainak eredményes munkát kiván az elkövetkező évekre. Fekete Károly elvtárs; A Végrehajtó Bizottság és a PB. titkárainak nevében megköszöni az elvtársak bizalmát és ígéri, hogy továbbra is abban a szellem­ben es olyan energiával végzik munkájukat, mint az elmúlt évek­ben. Az elmúlt 4 év munkájából sok/elvtárs vette ki részét igen nagy energiával, igy elsősorban Marosné elvtársnő, aki 2 évig volt a PB. első titkára, a igen eredményesen dolgozott, s aki ma is tagja a PB.-nak, s munkánk eredményességéhez tevékenyen hozzájárul. Y ígéretűt tesz arra, hogy továbbra is a párt politikájának szelle­mében végzik munkájukat, s ehhez kéri az újonnan megválasztott Y*s paxtbizottödg habhatos támogatását. György elvtárs Megállapítja, hogy a PB. ales feladatát eredményesen teljesítette. A Bp. PVB. nevében köszönti a kerületi Pártbizottság titkárait, os a VB. tagjait ,■ további sikeres munkát kiván. Ugyancsak köszön­ti a fegyelmi Bizottság elnökét és Ragjait azzal, hogy kívánja hogy nekik legyen a legkevesebb munkájuk a következő 4 évben. A kerületi Partbizottság első ülését befejezi. , krnf. I 1 / ..................................li............. Dr. Maróti János a párt-értekezlet jegyzője. ® ni Win mm* *111 /

Next

/
Thumbnails
Contents